Sikert sikerre halmoz a jóképű színész!
Robert Downey jr., alias Vasember visszatér
A Vasember premierjének üzleti sikerén felbuzdulva a képregényfilmet gyártó Marvel Stúdió bejelentette, hogy egy sor újabb szuperhősfilmmel áll elő a következő években, köztük A Vasember folytatásával is, amelynek címszerepét ismét Robert Downey jr. kapja.
2008.05.07 11:00MTIA Vasember második részének bemutatását 2010 áprilisára ígérik, a fantasztikus vasruhától legyőzhetetlenné vált hős újabb sztoriját pedig még 2010 júniusában egy másik népszerű képregényfigura, Thor filmes akciókalandja követi.
Amerika kapitány és a Bosszúállók a tervek szerint 2011 nyarán hódítják meg a közönséget. A Marvel Stúdió első saját produkciójában készült, A Vasember című mozija a nyitó hétvégén közel 100 millió dollárt (16 milliárd forint) keresett (kicsit kevesebbet az előzetesen becsültnél) az észak-amerikai jegypénztáraknál, és csaknem ugyanennyit szedett össze a nemzetközi premiereken.
Az akciósztori egy milliárdos feltalálóról szól, akit elrabolnak, és arra kényszerítenek, hogy szuperfegyvert alkosson, ám ő egy olyan vasöltözéket készít, ami szuperhőssé teszi. A kritikák szerint Robert Downey jr. remekelt a szerepben. A Marvel júniusban újabb képregényfilmmel áll elő: A hihetetlen Hulk Ang Lee 2003-as feldolgozásának újrafilmje.
A rendezői székben ezúttal Louis Leterrier (A szállító 2.) ült, a dühében zöld óriássá váló Bruce Bannert pedig Edward Norton játszotta el. A magyar bemutató június 12-én lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


