Horváth István búcsúzott a versenytől

Képek - Vonzerő híján újabb Megasztár végzete jött el

Úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy a zsűri nem tudja megmenteni a Megasztár versenyzőit, legfeljebb elodázhatja a kiesést: múlt héten Horváth István kapott haladékot, most nem volt több esélye.

A Megasztár6 3. élő adásának pillanatai képgaléria

2012.03.31 13:29ma.hu

A Megasztár 3. fordulójában a heti téma a végzetes vonzerő volt, ám Horváth Istvánnak ebből csupán a végzet jutott, ráadásul a zsűritől inkább csak hideget kapott, mintsem néhány meleg, biztató szót. Az est végén tehát neki szólt a Kísérj tovább című Caramel-szerzemény, ami a tehetségkutató idei szériájának a búcsúdalaként csendül fel hétről hétre.

A heti felelős ezúttal Bochkor Gábor volt, ő próbálta istápolni a versenyzőket és hol instrukciókkal, hol különleges közös programokkal oldani a bennük lévő feszültséget. Az elsőként színpadra lépő Kullai Tímea esetében ez egy közös ágybanheverészést jelentett, ekkor ültette el azokat a gondolatokat Bochi a fejében, ami sokat lendített az önbizalmán.

A magasságával végre kibékülni látszó lány Rihanna We found love című számával indította az estét, amivel lenyűgözte a zsűrit, mondván: Rihannára jellemzően ez is eléggé egyhangú dal, mégis sikerült Timinek életet vinnie bele. Falusi Mariann azt is elárulta, hogy Pa-Dö-Dős társának, Lang Györgyinek ő a kedvence, ezzel újabb lendületet adott a versenyzőnek.

A vonzás azonban ezzel még csak a kezdetén járt, Farkas-Jenser Balázs máris fokozta az izgalmakat, mégpedig Joe Cocker híres filmbetétdalával, a You can leave your hat on-nal. A produkció egy bakival indult, Balázs kezéből az első sorok éneklése közben kifordult a mikrofon, de utóbb Bereczki Zoltán annyit mondott: "Ettől féltél egész életedben, hogy ez bekövetkezik. Túlvagy rajta! Milyen érzés?"

Bár ez kétségtelenül a kontroll pillanatnyi elvesztését mutatta, Mester Tamás szerint Balázs még mindig nem tudott eléggé ellazulni. Bochkor szerint a dalban az jelentette az igazi kihívást, hogy az eredeti videóklipre utalva "nekidől-e Mari néni a Gorenjének és bekeni-e Józsi bácsi mustárral?"

Erre még valószínűleg egy darabig várni kell, de sok idő nem maradt töprengeni, mert Nagy Kristóf Bozont, aki saját bevallása szerint eddig inkább a "félkegyelműt" adta elő, most elővette a latin lover-énjét és úgy búgta az ifjú hölgyek ezreinek fülébe Santana egyik leghíresebb szerzeményét, a Smooth-t. Mester megjegyezte, hogy kifejezetten jól áll neki a basszus hangfekvés, Bochi pedig úgy érezte, végre kijött Bozontból is az igazi macsó.

Fotó: TV2 (A galériához KATT a képre!)


Miközben Bozont tisztában van a képességeivel és adottságaival, az őt követő fellépő Bochkor legnagyobb döbbenetére képtelen elhinni magáról, hogy jó az, amit csinál, még akkor is, amikor igazán jót nyújtott. A legnagyobb meglepetést a "hetes" zsűritagnak az jelentette, hogy a jóképű énekes a saját külsejével sincs teljesen tisztában. Talán ez is közrejátszott abban, hogy bár apja egyik kedvenc számát adta elő, Bihal Roland mégsem hozott átütő hatást.

Az eredetileg Rolling Stones által szerzett, de Adam Lambert-féle átdolgozásban előadott Satisfaction végén Bereczki fel is tette a kérdést: "Érezted már ennek a számnak az éneklése közben, hogy le akarod tépni magadról az inget? Olyan vagy, mint a versenyló, akit visszafognak. Kit érdekel? Majd vesznek két új gombot!" Mester Tamás még provokatívabb volt, ő nemcsak az inget vetette volna le Rolanddal, de felhívta a figyelmet, hogy el kellene dönteni, kisfiúnak érzi-e magát vagy felnőtt, érett férfinek. "A közönség akkor fogja élvezni, ha te is elélvezel a színpadon!" - vágta neki.

Szerencsére nem volt híján az érzékiségnek Szakos Andrea, akinek külön erőt adott az is, hogy a közönség soraiban régóta nem látott szerelme is helyet foglalt. "Ez volt a legszenvedélyesebb produkció, amióta elkezdődött ez a verseny!" - jegyezte meg Falusi, hozzátéve, hogy először felírta a papírjára, hogy így kell elkezdeni egy dalt, aztán felírta, hogy így kell folytatni, végül pedig így kell befejezni. Való igaz, Alicia Keys Fallin' című számával igazán tarolt az erős hangú lány.

Az általa magasra emelt hangulatot azonban egy szempillantás alatt szilánkokra törte Horváth István, és nem véletlen, hogy miután elénekelte a One Republic együttes Apologize című számát, Mester úgy kezdte az értékelést: "van is miért bocsánatot kérned!" Problémák voltak az ütemmel, a tiszta hangok is erősen hiányoztak, az adottságként jelen lévő kellemes hangszín így semmit nem ért. "Nem fejlődsz hetek óta" - állapította meg, és a többi zsűritag is csalódottságának adott hangot.

Fotó: TV2 (A galériához KATT a képre!)


Szerencsére a gyenge produkció után Radics Gigi helyrebillentette a hangulatot, ráadásul kedvencétől, a példaképének tartott Beyoncétól hozta el erre az estére a Love on top című számot. A 15 éves lány előadásától ismét lehidalt a zsűri, de Bereczki nem állta meg, hogy néhány kritikát el ne süssön az értékelésében.

A múlt héthez hasonlóan ezúttal is a mozgást, a táncot hiányolta a lány alakításából. Ugyan egyetértett Mesterrel abban, hogy jobb volt, mint az eredeti előadó, de arra kérte a tinilányt, hogy lépjen ki a komfortzónájából és mozduljon meg. Talán jövő héten erre is sor kerül, hisz akkor épp Bereczkire kerül a sor.

Ellentétben Gigivel Burgess Benjinél épphogy a túl sok mozgást kritizálták, ami nem csoda: a fiú - aki ezen a héten ráadásul szerelmet vallott Giginek és bízik a viszonzásban - már túl sok hangsúlyt fektet a táncra, ami erősen az ének rovására megy. Falusi a koncentrációt is hiányolta, tréfásan megjegyezve, hogy a szerelem elveszi az eszét a fiúnak, Mester pedig emlékeztetett arra, hogy a Megaházban Benji előszeretettel utánozza társait. "Majd ha Gigit leutánzod éneklésben, akkor leszel jó" - állapította meg.

Talán Attilát Bochi egy repüléssel lepte meg, ami végre felszabadította a gátlásait, Mr. Big Wild Worldje közben még a közönség soraiból is felvitt magához a színpadra egy lányt, és miután néhány sort szinte csak neki énekelt, a végén a nyakába csókolt és úgy engedte vissza a helyére. "Ez az, ezt vártam, de jó, hogy nem estél ki eddig!" - lelkendezett Mester, Falusi szerint pedig az egész "olyan igazi rockeres" volt. "Jót tett az az 5G, amit Topi a repülőben rádrakott" - ugratta Attilát Bochkor.

Végül Nagy Adri nyűgözött le mindenkit, de nemcsak a Eurythmics erősen átdolgozott Sweet Dreamsével, hanem teljesen átlátszó ruhájával is. "Végzetes vonzerő volt a téma, azért kellett dögös, szexi dívát csinálni belőle" - magyarázta Bochkor a megdöbbentő összhatást, de a jelek szerint ez az újonnan szerzett önbizalom az előadására is jó hatással volt, pozitív kritikát kapott a zsűritől.

Fotó: TV2 (A galériához KATT a képre!)


Az est folyamán a versenyzők sorrendje folyamatosan változott, akár egyik pillanatnyi állástól a másikig is képesek voltak az énekesek az első helyről az utolsóra, vagy épp fordítva "vándorolni", de Adri száma után eljött a nem várt pillanat is, amikor kiderült, ki az a három versenyző, aki a veszélyzónába került és akire még nagyobb intenzitással kell rajongóiknak szavazatot küldeni. Ezúttal Bozont, Horváth István és Bihal Roland érezhette a nyakán a bárdot, de még nem nyugodhatott meg egyikük sem, a sztárvendég fellépéséig semmi nem dőlt el végleg.

A héten Kasza Tibor hozta el Vallomását a Megasztárba, majd a két műsorvezető bejelentette, hogy a közönség Bozontnak adott egy újabb esélyt. A két maradék fiú közül a döntés felelőssége nélkül Mester és Bereczki Rolandra tette a voksát, mert nála észrevehető fejlődést fedeztek fel, míg Istvánnál ez már-már az ellenkező irányba mozdult. Falusi a sok negatív kritika ellenére viszont inkább Istvánnak adna újabb esélyt, mert mint fogalmazott, óriási félelmek vannak a fiúban és ezeket ki kellene dolgozni, de csak akkor van rá lehetőség, ha versenyben marad.

A döntés azonban nem az ő kezükben, hanem Bochkornál volt és ő a péntek esti produkciók alapján egyértelműen úgy érezte, Bihal Roland az, akinek továbbra is helye van a versenyben. Hogy folytatódik-e az eddigi tendencia és az utolsó pillanatban megmentett versenyzőre a következő héten "kivégzés" vár-e, azt nem lehet előre megjósolni, de az már biztos, hogy egy hét múlva Bereczki Zoltán vezetésével készülnek fel a versenyzői, a téma pedig a Filmes dalok lesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.