Öt perc alatt elveszett minden reménye
Damu Roland összeomlott az ítélettől
Érkezése után alig öt perc alatt szembesült Damu Roland a másodfokú ítélettel, mely szerint a Fővárosi Törvényszék bírója jogerősen négy és fél évre enyhítette az elsőfokú büntetését.
Damu Roland büntetése: négy és fél év a rácsok mögött
Az eljárási hibákat a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék elismerte a Damu Roland ellen folyt elsőfokú tárgyalás során, ám ezek súlya nem volt akkora, ami indokolta volna az ügy visszaküldését elsőfokra: mindössze néhány ponton módosult a korábbi ítélet - jelentette ki a bíró a keddi tárgyaláson, amely egyúttal jogerőssé emelte a volt sorozatszínész ítéletét.
A Jóban Rosszban korábbi vezető sztárja így végül az elsőfokhoz képest enyhébb, de még így is súlyos büntetést kapott, négy és fél év börtönt szabtak ki rá, ahonnan legkorábban három év múlva szabadulhat, öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint a másfél millió forintnyi perköltségből egymilliót meg kell fizetnie.
Damu Roland ellen volt barátnője tett feljelentést még 2011novemberében, azt állítva, hogy a sztár bezárta őt a saját lakásába, majd többször megütötte és meg is erőszakolta. A színész az állítások közül csupán annyit ismert el, hogy valóban elcsattant egy pofon, ám mind a "megverést", mind pedig a nemi erőszakot határozottan tagadta.
A nyomozás lezártát követően a bíróság első fokon hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a színészt, aki fellebbezett ez ellen és már másnap ügyvédet váltott. Dr. Ruttner György a másodfokú eljárásra egy négy órás védőbeszéddel készült, melyben pontról pontra cáfolta az elsőfokú ítélet részleteit, illetve helyenként eljárási hibákra hívta fel a figyelmet, ezért a március 7-i tárgyaláson az ítélethirdetést elnapolták.
A kifogásolt részeket a másodfokú ítélet indoklása szerint kijavították, majd ezek figyelembevételével hozta meg a bíróság az elsőfokhoz képest valamelyest enyhébb, de a színész és ügyvédje várakozásaihoz képest még így is súlyos ítéletet.
Jelen cikkünk megjelenésének pillanatában az ítélet indoklása még mindig tart, így egyelőre azt nem tudni, hogy Damut hazaengedik-e még vagy azonnal elszállítják a börtönbe: a hazai gyakorlat szerint ha négy évnél hosszabb büntetést kap valaki, már a tárgyalásról a fogdába vezethetik.
Még több hír Damu Rolandról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06