A negyedik Underworld az első
Kate Beckinsale vámpírban a legjobb
A hős Cuba Gooding Jr-t és Terrence Howardot, sőt a félelmetes Mark Wahlberget is lenyomta.
2012.01.23 09:29MTI
A negyedik Underworld mozi, az Underwold 4. - Az ébredés című új vámpírfilm került az észak-amerikai kasszasikerlista élére a hét végén.
A Kate Beckinsale főszereplésével forgatott, Magyarországon csütörtökön a mozikba kerülő film a becslések szerint 25,4 millió dolláros (5,8 milliárd forint) bevételt hozott péntektől vasárnapig - közölte forgalmazója, a Sony Pictures.
A második helyen a George Lucas által régóta tervezett Red Tails című amerikai második világháborús film került. A Cuba Gooding jr, és Terrence Howard főszereplésével, Anthony Hemingway rendezésében készült produkció a Tuskegee Airmen, a második világháborúban harcoló, csak feketékből álló pilótacsoport történetét dolgozza fel. 19,9 milliárd forint (4,3 milliárd forint) értékben forgalmazták jegyeit a hét végén.
A Csempészek című Mark Wahlberg főszereplésével készült thriller, amely a múlt hét végén az észak-amerikai kasszasikerlista élén állt, a harmadik helyre csúszott vissza. Az izlandi Baltasar Komárkur rendezte produkcióra 12,2 millió dollárért (2,8 milliárd forintért) váltottak jegyet az amerikai és kanadai nézők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


