Kétszer készült egy hét alatt öngyilkosságra
Életveszélyesen begyógyszerezte magát Sinead O'Connor
Kétségbeesett segélykiáltásnak hangzott az a Twitter-üzenet, amelyet Sinead O'Connor írt a saját üzenőfalára, és amelyben tudatja, hogy egy hete már gyógyszerrel akart véget vetni az életének, de sürgősen szakemberre van szüksége.
2012.01.14 12:29ma.huNincs jó passzban mostanában Sinead O'Connor: nem elég, hogy a 45 éves énekesnő negyedik házassága - amit épp születésnapja előestéjén kötött - mindössze 18 nap után véget is ért, most még a közfigyelemmel is meg kell küzdenie, amitől egy ideje kissé elszokott.
A 80-as évek egykor gyönyörű és vékony sztárja már évek óta csak kisebb klubokban lépett fel, elképesztően elhízott és alig-alig voltak rá kíváncsiak az emberek. Házassága révén azonban újra reflektorfénybe került és a jelek szerint ez túl hirtelen dőlt rá.
Ezért pénteken kétségbeesett segélykiáltást intézett a Twitter közönségéhez: "Ismer valaki egy pszichiátert Dublinban vagy Wicklow-ban, aki sürgősen tudja fogadni még ma? Nagyon-nagyon rosszul vagyok és veszélyben vagyok. Nagy szükségem van rá, miután ma újra gyógyszereket vettem be!"
Mint kiderült, egy héten belül ez már a második öngyilkossági kísérlete volt, néhány hónappal ezelőtt pedig hasonló hírek röppentek fel róla, bár a 2011-es szeptemberi twitter-bejegyzéseket ő maga cáfolta a blogján. Egy héttel korábban, a legutóbbi kísérlete után kórházba került törött bokája miatt, ahol újfent megpróbált véget vetni az életének - írta a brit The Sun című bulvárlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06