Kiosztották a People közönségdíjait
Verhetetlenek: zenében Perry, filmben Harry a kedvenc
Katy Perry énekesnő öt kategóriában is az amerikai közönség kedvencének bizonyult a szerdai People's Choice Awards gálán, amelyen a filmek közül a Harry Potter utolsó része ugyancsak verhetetlennek bizonyult.
2012.01.12 12:29MTIKaty Perry személyesen nem jelent meg a 38. alkalommal megrendezett díjátadón, Twitter-csatornáján távolmaradásáról már korábban tájékoztatta rajongóit, és egyúttal köszönetet mondott a rá adott szavazatokért. Az éppen válófélben lévő énekesnőt kedvenc női előadóművészének, valamint koncertturnésztárjának választotta a közönség, de az év dalát, az E.T.-t is ő énekli Kanye Westtel, és a Last Friday Night című zenés videójával is nyert.
Ötödik díját a tévévendégsztár kategóriában kapta az Így jártam anyátokkal című sorozatban vállalt szerepéért.
A Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. részének négy díjat szavazott meg a közönség: elnyerte a kedvenc film, akciófilm és könyvfeldolgozás trófeáját, ráadásul az egész szereposztás is díjat kapott. A varázslósaga sztárjai szintén nem vettek részt a díjkiosztáson, így a CBS közvetítette ceremónián több műsoridő maradt a tévés, filmes és zenei kedvenceket 43 kategóriában jutalmazó ceremónia többi díjazottjára.

Az interneten leadott szavazatok alapján adományozott díjakból Ellen DeGeneres televíziós műsorvezetőnek, Lea Michele színésznőnek, a Glee - Sztárok leszünk! szereplőjének és Emma Stone színésznőnek is jutott.
Stone, aki a nézők kedvenc filmszínésznője lett, meghatottan emlékezett arra, hogy éppen nyolc éve költözött Los Angelesbe az édesanyjával. "Őrület, hogy most itt állok. Alig tudom leírni" - örvendezett.
Johnny Depp - aki szintén távol maradt - két kategória, a kedvenc filmszínész és - a Rangóért - a kedvenc filmhang díját is elnyerte. Hugh Jackmant akciósztárként díjazták, a Koszorúslányok a vígjátékok közül vitte el a pálmát, a drámai filmek mezőnyében a Vizet az elefántnak című romantikus dráma nyert. Adam Sandler vígjátéki színészként kapott elismerést, a közönség kedvenc szuperhőse pedig Ryan Reynolds lett a Zöld Lámpásban nyúltott alakításáért.
Morgan Freemant a People's Choice Awards először átadott kedvenc "filmes ikon" díjával tüntették ki.
Még több érdekesség a sztárokról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06