Angliába még nem térhet vissza a sztár
A remény sugara: George Michael végül túlélte
Orvosai optimisták az állapota javulását illetően, ám az életveszély határáról visszatért George Michael nagy valószínűséggel még a karácsonyt is Bécsben fogja tölteni.
2011.12.22 09:29ma.huA kezdeti óvatosság után most végre egyértelműen optimistán nyilatkoznak a bécsi AKM klinika orvosai a jelenleg legnagyobb érdeklődést kiváltó betegükről. George Michael november 21-én került kórházba, alig néhány órával az aznap estére tervezett bécsi koncertje előtt, majd előbb csak a legközelebbi néhány koncertjét, két nap múlva pedig a teljes európai turnét lefújta.

Nem csoda: ami eredetileg csak enyhe megfázásnak tűnt, arról kiderült, hogy súlyos tüdőgyulladás, a 48 éves sztárt egy különleges ágyba kellett fektetni, ami nagyban javította az életben maradási esélyeit.
Noha már két héttel a kórházba kerülése után azt mondták az orvosok, hogy "rohamosan javul", a valóság ennél ijesztőbb volt, hisz állapota továbbra is kritikusnak számított. Csupán most, egy hónappal később merték azt mondani a szakemberek, hogy kifejezetten biztató a javulás mértéke, az azonban a szándékaival ellentétben még kétséges, hogy képes lesz-e visszatérni Angliába az ünnepekre.
Az osztrák állami televízióban egyik kezelőorvosa, Cristoph Zielinski azt mondta: "ez egy olyan kérdés, amit még nem dönthetünk el, de a beteg érdekeit figyelembe véve kell meghozni". Pedig nemcsak menedzsere, de rokonai és barátai is abban bíznak, hogy a karácsonyt már együtt tudják tölteni Londonban, de a következő két nap döntő fontosságú lesz, hogy kiderüljön: kibírja-e a hosszú utat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06