A sztárpár nem bírja abbahagyni!
Képek: Beyoncé és Jay-Z ötször ülte meg a lagzit?!
A hip-hop legújabb házaspárja, Jay-Z és Beyoncé nem is lennének igazi sztárok, ha lakodalmukat minimál keretek között ülték volna meg - Bár ők már egy kicsit túlzásba is viszik, hisz még mindig tart az ünneplés.
Beyoncé és Jay-Z - Micsoda pár! 
Beyoncé és párja, Jay-Z két hét alatt öt különböző partit rendezett, hogy családjuk és barátaik velük együtt örülhessenek a gyűrűcserének. A bulik általában Jay éppen aktuális koncertje után kezdődnek, és másnap reggelig véget sem ér a mulatozás.
A legutóbbit a múlt hét közepén tartották, ahol a negyven legközelibb ismerősük tette tiszteletét. Ott volt Bey húga, Solange, Mary J. Blige, Christina Aguilera, és a Destiny’s Child maradék kétharmada is. A talpalávalót pedig Lindsay egykori szeretője, Samantha Ronson szolgáltatta.
Beyoncé és Jay-Z: Máris vita ütötte fel a fejét?
Az összejövetel előtt az ifjú pár állítólag csúnyán összekapott. Amikor a lemezlovas a Knowles-zal közös Crazy In Love-ot kezdte játszani, a rapper egy másik dalt kért, mert azt már unta.
Majd kiszólt a színpad szélénél álldogáló kedvesének, hogy ne haragudjon. Ám Beyoncét ez a legkevésbé sem hatotta meg. A show után ugyanis sokáig kiabáltak egymással, viszont utána hatalmasat békülhettek, mert a partijukra már mosolyogva indultak.
Az énekesnő szóvivője viszont cáfolta a vita hírét. Ő is jelen volt a koncerten, és egyáltalán nem hallotta a kérdéses dalt felcsendülni. A veszekedést pedig még annyira sem, hiszen ügyfele szerinte nem volt ott.
Persze a sajtósnak nem feltétlenül kell elhinni mindent. Hisz hivatalosan a lagzi megtörténtét is tagadta. Pedig a vendégseregből már jó néhányan meséltek az élményeikről...
Kapcsolódó írások:
- Képek! Beyonce terhes?
- Beyoncé férjhez ment Jay Z-hez - Képek a csinos párról!
- Beyoncé és Jay-Z végre frigyre lépnek
- Őrjöngött a közönség Beyoncé és Tina Turner fellépése közben! - Képek a Grammy gáláról
- Beyoncé dögös, Kirsten csapnivaló
- Beyoncé és a Foo Fighters fel akar lépni a Grammy-gálán
- Beyoncé lábai előtt hever a világ
- Nem fognak ki Beyoncén a sztrájkoló írók - fotók az izgató énekesnőről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


