Barátnője szülni készült, ő meg mással randizott
Apaság nem akadály: Hugh Grant továbbra is nőcsábász
Az apaság sem változtatta meg Hugh Grant hozzáállását a nőkhöz: az 51 évesen is sármos brit sztár még akkor is a szebbik nemnek hódolt, amikor exbarátnője épp közös gyermeküket készült világra hozni.
2011.11.03 12:29ma.huAnnak ellenére, hogy apává vált, az 51 éves Hugh Grantnek láthatóan nem áll szándékában megváltoztatnia eddigi életmódját, már ami a nőket illeti. A sármos brit színész egy nappal azelőtt, hogy volt barátnője bevonult az egyik londoni kórházba, hogy másnap császármetszéssel világra hozza közös lányukat, egy 21 éves énekesnővel sétálgatott Berlin utcáin, majd betértek a hírességek által rendkívül kedvelt Borchardt nevű étterembe.
Grant és Elisa Schmidt kéz a kézben andalgott a Französische Strassén, Berlin "Váci utcájában", aztán a színész hazaküldte a sofőrjét, helyette taxit hívott és ott váltottak "forró csókokat" - szól a német Bild újság beszámolója.

Schmidt kisasszony Londonban ismerkedett meg Granttel, amikor első lemezének felvétele miatt kellett találkoznia Guy Chambers producerrel, egy közös vacsorán találkoztak a színésszel. Azt azonban tagadja, hogy bármi komolyabb lenne közöttük, pusztán barátságból csókolóznak és romantikáznak. "Határozottan nincs semmi több köztünk, mint barátság. [Hugh] most épp Berlinben van, és meghívott vacsorázni, de ez minden" - jelentette ki a fiatal nő.
Ami Grantet illeti, ő épp a Felhőatlasz című film forgatása miatt tölti idejét Berlinben, többek közt olyan sztárok társaságában, mint Tom Hanks, Jim Broadbent és Halle Berry. A szeptemberben kezdődött forgatás alapját David Mitchell 2004-ben íródott azonos című regénye adja, a film elkészítésének költségei 87 millió fontra rúgnak, ezzel a legdrágább filmmé vált, amit valaha Németországban forgattak.
A 32 éves Tinglan Hong szeptember 26-án hozta világra lányát, a császármetszés ideje alatt Grant nem volt a közelben, de később közel fél órát töltött lányával, mielőtt elutazott egy skóciai golfversenyre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06