Őszintén vallott a színész a betegségéről

Michael Douglas: "Csak rámnézett és azonnal tudtam"

Michael Douglas az elmúlt egy évben szinte sosem beszélt sem a betegségéről, sem arról a küzdelemről, amit a rák ellen vívott. Ezúttal kivételt tett: színésztársának, Alec Baldwinnak vallott egy rádióinterjúban.

2011.10.27 18:29ma.hu

Ritkán beszélt, és akkor se sokat sem a gégerákról, sem a gyógyulásáról Michael Douglas, csak a kezelések legvégén adott ki egy szűkszavú nyilatkozatot, melyben megnyugtatta rajongóit: már az orvosok is gyógyultnak nyilvánították. Most azonban kivételt tett színésztársa, Alec Baldwin kedvéért, és rádióinterjúban mesélt neki a megpróbáltatásokról.

Mint kiderült, a 67 éves sztár akkor már hónapok óta panaszkodott a torkában érzett fájdalomra, de nem gondolta, hogy komoly a baj. Aztán végül mégis rászánta magát, hogy szakorvoshoz menjen.

"Találtam egy fül-orr-gégészt Montrealban. Kinyitottam a szám, ő leszorította a nyelvem, én pedig soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor felnézett rám, majd vissza a torkomba. Rögtön tudtam." Két nappal később a szövettan megerősítette az orvos elsődleges diagnózisát, és egyértelművé vált, hogy rák alakult ki, ráadásul már igen előrehaladott állapotban, a 4. stádiumban van (ez a legsúlyosabb fokozat - a szerk.).

Michael Douglas feleségével, Catherine Zeta-Jonesszal (Fotó: Starpulse)


Ez 2010 augusztusában történt, nyolc hónappal azután, hogy először érezte a fájdalmat a torkában. Douglas elmondta, hogy eleinte azt hitte, a Tőzsdecápák 2. részének forgatásakor sérült meg a torka, aztán arra gondolt, csak olyasmiről lehet szó, mint amikor elmegy a hangja, vagy nehezen tud nyelni és beszélni.

Ám hiába ment újra és újra a háziorvoshoz, az antibiotikumok és egyéb kezelések sem vezettek eredményre. "Elmentem nyaralni, aztán visszajöttem és mondtam az orvosomnak: itt valami nem stimmel" - folytatta. Akkor már fél éve járt vissza ugyanazzal a panasszal.

Mikor a szakorvos kiderítette, valójában mi a baj, azonnal egy hét hetes sugár- és kemoterápiát írtak ki neki, és bár eredményesen vette fel a harcot a gyilkos kórral, beismerte, hogy sokkal hamarabb kellett volna foglalkozni vele. "Az a igazság, hogy ha már januárban megfelelően ellenőrizték volna a fej és a nyak környékén a rákot, akkor még a korai stádiumban kapták volna el, és minél korábban fedezik fel, annál inkább le tudod győzni" - magyarázta.

A három Golden Globe- és két Oscar-díjas színész azt sem titkolta, hogy a betegség és a gyógyulás visszavetette őt a korábbi tempójából, de ezt egyáltalán nem bánja. "Az év hátralévő részében csak pihenek és élvezem a családommal töltött időt!"

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.