Rossz példát mutat a homoszexuális énekes?
Letiltották a kiskorúakat Ricky Martinról
Egy gyermekalapítvány javára lép fel Ricky Martin első alkalommal Hondurasban, ám a szervezők az előadásra nem engednek be 15 éven aluliakat, mondván: a sztár rossz példát mutat a gyerekeknek.
Ricky Martin, a büszke apa Valentinóval és Matteóval 
A kiskorúak erkölcsi fejlődésére hivatkozva megtiltották a 15 éven aluli gyermekeknek, hogy részt vegyenek Ricky Martin hondurasi koncertjén - amelyet egyébként az énekes kifejezetten egy gyermekalapítvány javára szervezett. A bel- és lakosságügyi minisztérium szerint a latin pop sztárjának műsora túlzottan erotikus, és az sem javít a helyzetén, hogy tavaly nyilvánosan bejelentette: homoszexuális.
Korábban már neoprotestáns vallási csoportok is felszólaltak az énekes ellen, ők a koncert teljes törlését követelték, indoklásuk szerint Ricky Martin már a puszta létével is "rossz példát mutat" a hondurasi fiataloknak.
A tiltakozás érthetetlen, mivel Martin előtt már számos alkalommal lépett fel szexet, erőszakot vagy drogcsempészetet dicsőítő és mentegető zenekar és előadó - adták hírül a helyi hírügynökségek.
Ricky Martin saját bevallása szerint sokáig vívódott, hogy felvállalja-e homoszexualitását, és bár érték kellemetlen támadások, nem bánta meg döntését, amikor kiírta az egyik közösségi oldalra: "Meleg vagyok". Jelenleg kedvesével egy ikerpárt, a béranyától született Valentinót és Matteót nevelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


