Bandára vágyott a filmsztár!
Liv Tyler sosem akart színésznő lenni? - Képekben a bájos sztár!
A szépséges Liv Tyler évek óta másra se vágyik, mint arra, hogy végre énekes szerepet kapjon - ahogy eddig azt sem lehetett tudni, hogy jelentkezett a Moulin Rouge szereplőválogatására is.
2008.04.13 14:30UIPA szépséges Liv Tyler évek óta másra se vágyik, mint arra, hogy végre énekes szerepet kapjon – ahogy eddig azt sem lehetett tudni, hogy jelentkezett a Moulin Rouge szereplőválogatására is.
Mindez persze nem csoda, hiszen a színésznő, aki nem mellesleg az Aerosmith énekesének, Steven Tyler-nek a lánya, igazi zenész környezetben nőtt fel, csak túl szégyenlős volt ahhoz, hogy ő maga is zenei pályát válaszon.

A 30 éves Liv azt remélte, hogy a 2001-es musical remek lehetőség lesz arra, hogy régi vágya teljesüljön, és egy filmben mutathassa meg énekesi tehetségét, ám a főszerepet végül az Oscar-díjas Nicole Kidman kapta. Ahogy a színésznő visszaemlékszik:
- Ott ültem a zongorán és a Big Spender című számot énekeltem, aztán mégsem kaptam meg a szerepet. Amikor kislány voltam, mindig énekesnő akartam lenni, csakhogy sosem vettem magamnak a fáradságot, hogy bele is vágjak. Anyukám egy bandában énekelt, akárcsak a papám, ahogy ez köztudott, de még a nevelőapám, Todd is – és imádtam nézni őket a színpadon.
Az biztos, hogy Liv egyelőre továbbra is dalok nélkül marad legújabb filmjében, a hamarosan bemutatásra kerülő A hihetetlen Hulk-ban is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


