A ruha túl rövid volt, a gumicsizma meg túl hosszú
Ciki: Háborúban áll a szekrénnyel Blake Lively
Akár "Szekrényzűrök" is lehetne a Gossip Girl sztárjáról szóló galéria címe, hisz Blake Lively láthatóan nem ápol túl jó kapcsolatot a ruháival. Előbb a rövid szoknyával gyűlt meg a baja, de ami utána jött...!
2011.09.08 12:34ma.huVan az úgy, hogy az embernek egyszerűen semmi sem jön össze. Amikor Blake Lively reggel kilépett a kapun, még azt hihette, jó idő lesz, ám kisvártatva feltámadt a szél, és máris kiderült: a szupermini, ámde lenge szabású szoknya a lehető legrosszabb választás volt ebben az időben. Még szerencse, hogy a ruha alatt nem tangát viselt, mert akkor tényleg bajban lett volna a Gossip Girl - Pletykafészek sztárja!
Ám ezzel nem értek véget megpróbáltatásai. Honnan, honnan nem, de sikerült kerítenie egy tréningnadrágot, amihez egy hosszú kék gumicsizmát vett fel - persze eközben felül továbbra is a csini kis nyári ruhában feszített, a motivációit ne firtassuk, feltehetően úgyse találnánk benne logikát.
A nap fénypontja különös módon pont akkor jött el a pletykára éhes rajongók számára, amikor végleg beborult az ég: a szakadó esőben Lively gyorsan szerzett egy ballonkabátot és ezzel tette fel az ízlésficammal tarkított öltözködésére a koronát.
Gyönyörű, nemde?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


