"A Tom és a Sarah túl unalmas név"

Képek: Mel B "furcsa nevű" gyereket akar

Az egykori Spice Girls-tag a harmadik gyermekét várja, bár egyelőre még nem tudják, fiú lesz-e vagy lány. Emiatt jelenleg két néven kell gondolkozni, csakhogy ez korántsem olyan egyszerű kérdés!

Mel B ismét terhes képgaléria

2011.08.09 09:29ma.hu

Az egykori Spice Girls tagja, Mel B nemrég jelentette be, hogy harmadszorra is gyermeket vár, ám a névválasztással már most, az elején meggyűlt a baja. A döntést ugyanis nem egyedül, de még nem is csak férjével, Stephen Belafonte-tal hozza meg, hanem bevonták két közös gyermeküket, a 12 éves Phoenixet és a 4 éves Angelt, akik annak rendje-módja szerint ki is tesznek magukért.

Mel B a férjével (Fotó: FanPix - A galériához KATT a képre!)

Az már biztos, hogy Mel nem akar "unalmas" nevet. Ez volt legalábbis a véleménye arról a két javaslatról, amelyet férje tett a fiú- és a lánynévre, konzervatív módon Tomnak vagy Sarahnak hívná születendő gyermekét, annak nemétől függően. Csakhogy a fűszeres lányok csillaga kijelentette: ő inkább valami különlegeset szeretne.

No persze azért annyira különlegeset nem, mint amit lányai javasoltak. Phoenix a Skylerre szavazott, amivel még nem is lenne különösebb gond, hisz manapság igen divatos keresztnév ez, de annál meredekebb a kisebbik lány ötlete, ő legszívesebben Bubblegumnak, azaz Rágóguminak hívná kistestvérét. A tipp előnye, hogy nemtől függetlenül adható, kérdés, jó-e az a gyereknek, ha ez kerül az anyakönyvébe.

"Phoenix és Angel neve is épp eléggé egzotikus, nem adhatom a Tom vagy a Sarah nevet a harmadiknak" - jelentette ki Melanie Brown, aki végül úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást. Az is felmerült benne, hogy mivel nem tudják még a baba nemét, olyan nevet találjon, ami mindkét esetben használható lesz - ugyanakkor az idő még nem sürgeti, ráér ízlelgetni a különböző lehetőségek csengését.

Az első két leányzó esete egyébként meglehetősen eltért egymástól: Phoenix neve már jóval a születése előtt megvolt, sőt, még azelőtt, hogy kiderült volna, fiú lesz-e vagy lány, ám Angelnek két hetet kellett várnia születése után, mire szülei kitalálták, hogy olyan angyali a viselkedése, hogy nem hívhatják másképp.

"Pont úgy nézett ki, mint egy kis mogyoró, így ezt a nevet kellett adnunk neki" - magyarázta a 36 éves sztár a brit Hello! magazinnak. Még szerencse, hogy a mogyoró-nézéshez az Angyal név társult, a kislány ennél rosszabbul is járhatott volna...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.