Pihenni akart, mégis kirúgott a hámból
Durva képek: Lindsay mégsem vonult vissza, sőt!
35 napos házifogsága letelte után Lindsay Lohan először még attól félt, hogy mindenütt megtalálják őt a lesifotósok, aztán fittyet hányva rájuk belevetette magát az éjszakába. Kár volt.
Lindsay kiszabadult - és nem bírt magával 
Egy hónapos szobafogság után ki az a fiatal, aki ne szeretné megünnepelni szabadulását? Még akkor is, ha tudja, hogy minden lépését éber szemek - és fényképezőgépek - követik, legfőképp azért, mert Lindsay Lohannek sikerült születnie.
Pedig egy nappal korábban még azt mondta, persze, hogy hívták őt a barátnői bulizni, de ő mégis inkább ugyanazt folytatná, mint az előző 35 napban: felpakolná a lábát, és pihenés közben csak bámulná a tévét, akkor biztosan senki nem készít róla kompromittáló képeket.
Fogadalma azonban alig egy napig tartott, mert csütörtök éjjel máris kirúgott a hámból. Az egy hónapos háziőrizet alatt viselt bokaperec persze az alkoholt is kimutatta, így Lindsay igencsak elszokott mindenféle kellemes mámort okozó italtól - meg is lett az eredménye, pár perccel a buli kezdete után már rózsaszín elefántok kezdtek táncolni körülötte.
Úgyhogy Lindsay inkább menekülőre vette a figurát és sietős léptekkel hagyta el a Lexington Social Clubot.
Még több hír Lindsay Lohanről
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


