Csupa üveg, csupa csont
Vudu mágia a párizsi Cartier alapítvány kiállításán
Az őserdei házak bejáratának és családi békéjének védelmére rendelt, ember nagyságú, fatörzsekből faragott vudu figurák a Cartier modern művészeti alapítványának csupa üveg párizsi kiállítótermében vigyázzák az esetleg rossz szándékkal közeledőket.
2011.05.28 09:19MTIAmint arról a Jeune Afrique párizsi folyóirat online kiadásában beszámolt, a szeptember 25-ig nyitva tartó Vaudou című kiállítás szervezői a kultusz esztétikai vonatkozásait emelik ki.
Az elegáns díszletet Enzo Mari, a híres olasz divattervező jegyezte. A szervezők döntése értelmében semmiféle magyarázó szöveg nem kíséri a bemutatott anyagot.
"Olyan közvetlen szembesítésre törekedtünk, amelynek révén a néző azonnal kapcsolatba léphet a művekkel. Ezt az indokolja, hogy a vudu tárgyak konkrét és pontos funkcióját lehetetlen körülírni. Így vállaltuk ezt a kockázatot és hagyjuk beszélni a tárgyakat" - mondta el Leanne Sacramonne, a kiállítás egyik kurátora. Így ha nem is lehet pontosan tudni, mi a bejáratnál álló fából faragott nőalak szerepe, mindenképpen magára vonja a figyelmet: karjai a testéhez simulnak, fejét enyhén félrehajtja, mintha kissé bánatos lenne. Fájának anyagát a víz, az idő, talán a szél faragta meg: durva anyagának szépsége akkor is megaragadó, ha nem ismeretes, miért állították ezt a "bocio őrt".
Ha a látogató többet kíván tudni a vudu mágiáról vagy a kiállítás fényes nagytermében látható figurákról és az alagsor halványan megvilágított helyiségeiben bemutatott kisebb kultikus tárgyakról, megtekintheti a kiállítást kísérő filmet, katalógust és különböző tájékoztató anyagokat. Így megtudhatja, hogy a bocio szó "isteni lélekkel bíró holttestet" jelent a benini "fon" kultúrában. Ebben a hitvilágban mindenki a hozzá legközelebb álló közvetítőhöz fordulhat, hogy a lelke megnyilvánulhasson. A kiállítás nyugati látogatója, aki a vuduból rendszerint csak a tűkkel átszúrt babákról hallott, megtudhatja: bár igaz, hogy a figura mellkasába szúrt tüske a halált jelzi, ezek a pálcikák általában, mint Leanne Sacramonne elmondta, "valójában arra szolgáló eszközök, hogy egy óhajt bezárjanak a szobrocskába". A Párizsban most látható vudu gyűjtemény legnagyobb része Jacques Kerchach, a vitatott pályájú afrikai művészeti szakértő és gyűjtő anyagából kerül ki. Az Afrika-kutató (mások szerint inkább kalandor) műkereskedő Jacques Chirac volt francia elnök egyik bizalmasa volt, ő vette rá a francia államfőt a Quai Branly néprajzi múzeum létrehozására. Az afrikai, ázsiai, óceániai és más népek kultúrájának szentelt modern múzeum ma Párizs egyik sűrűn látogatott nevezetessége. Gabin Djimassé ismert benini gyűjtő szerint a vuduról kiállítást rendezni igazából azért nem lehet, mert egy vallásról van szó, a tárgyak csupán a kultusz lebonyolításának néhány elemét jelentik.
A Cartier alapítvány tárlata azonban a benini gyűjtő szerint hasznos, mert felhívja a figyelmet a vudura és eloszlathat bizonyos előítéleteket, továbbá lehetőséget nyújt a tiltakozásra "Benin kifosztása" ellen.
Ma már számos bocio külföldre került és hovatovább maguk a beniniek sem tudják, mi volt őseik hite. Ez Djimassé szerint nagy veszteség az országnak, de komoly haszon a tájékozott gyűjtők számára - egy-egy bocio az aukciókon 10 ezer eurós (2,7 millió forint) árat is elér.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


