Értelem és leütés
Jane Austen kincset érő kézirata kalapács alatt
Kalapács alá kerül a Sotheby's július 14-i londoni árverésén Jane Austen még magánkézben lévő kéziratai közül a legjelentősebb darab, amely akár 200-300 ezer fontot (62,2-93,3 millió forintnak megfelelő összeget) is érhet.
2011.05.23 18:57MTIA The Watsons című történet vélhetően 1804-ből származó kézirata egy javításokkal tűzdelt példány, amely a világhírű írónő legrégebbi fennmaradt kézirata - jelentette be a nagy várakozással övezett árverést megelőzően a Sotheby's aukciósház.
"A mű, amely Jane Austen élete során nem jelent meg, és befejezetlen maradt, izgalmas bepillantást enged írói fogásaiba és abba a fejlődésbe, amely végén Nagy-Britannia egyik legjelentősebb szerzője lett" - áll a Sotheby's közleményében.
Jane Austen befejezett művei közül alig maradt fenn néhánynak a kézirata, a British Library őrzi a Meggyőző érvek két fejezetének piszkozatát, a New York-i Pierpont Morgan Library a Lady Susan című korai művének kéziratát, a cambridge-i King's College pedig a Sanditon című befejezetlen munkáját.

A The Watsons egyedülálló kézirata fontos ismeretekkel szolgál a kutatóknak nemcsak arról, hogy Jane Austen miként írt, majd bírálta felül saját munkáját, hanem arról is, miként néztek ki kéziratai, mielőtt kiadói kézbe kerültek - fogalmazott Gabriel Heaton, a Sotheby's könyvekért és kéziratokért felelős részlegének szakértője, aki szerint ez a mű meghatározó Austen stílusában, és világosan megmutatkoznak benne a későbbi munkáira hatást gyakorló jegyek.
A történet egy özvegy lelkész négy lányáról szól, főszereplője Emma, a legkisebb a sorban, akit vagyonos nénje nevelt. Amikor a nagynéni második házasságra adja fejét, Emmának vissza kell térnie apja házába, ahol húszas éveikben járó nővérei férjvadászatának nehézségeivel kell megbirkóznia.
A legszorosabb kapcsolat Elizabeth nővéréhez, legidősebb, egyben legfelelősebb testvéréhez fűzi. A regény a vélemények szerint csak negyedéig készült el, a kézirat 68 oldalas, és azokban az időkben született, amikor Jane Austen művei még nem jelentek meg, de stílusa már érett volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


