Szerbia a vendég a Plein Arton
Kortárs Művészetek Fesztiválja a Ráday utcában
Plein Art címmel Kortárs Művészetek Fesztiválját tartják péntektől vasárnapig Budapesten, a Ráday utcában, a vendég Szerbia lesz.
2011.05.19 08:33MTIMinden évben egy-egy vendégország is szerepel a seregszemlén, tavaly India volt a kiemelt vendég - mondta el Szilágyi Márta főszervező, az Erlin Galéria egyik vezetője. Idén 40 szerbiai művész munkája érkezik a fesztiválra, legtöbben képző- és iparművészeti alkotásokat küldtek, de van közöttük videomű is.
Korábban meghívást kapott az Erlin Galéria művésze, Bálint István festőművész a Belart Galériába Újvidékre (Novi Sad), ezt támogatta maga a vajdasági kulturális miniszter, Robert Kollar is. Sava Stepanov művészettörténész, a Zlatno Oko (arany szem) Galéria vezetője pedig Szilágyi Mártát kérte föl három éve, hogy nyissa meg Újvidéken a nemzetközi művészzászló kiállítást, így szövődött a többéves művészeti kapcsolat magyarok és szerbek között - idézte fel a kezdeteket a főszervező.
Az Erlin Galériában május végéig látható lesz Andrea Ivanovic és Mira Brtka festőművész kiállítása, amelyet Szombathy Bálint képzőművész nyit meg pénteken. Az Art 9-ben nyílik ugyancsak pénteken Tadija Janicic képzőművész tárlata, a Sterling ékszergalériában Jasmina Mina Sanader kortárs ékszerei lesznek láthatók. Videoperformanszot mutat be a Szabadtéri színpadon Nenad Bogdanovic, a BpIX Galériában pedig hét másik videoművész munkái peregnek. Szombaton a magyarországi szerb és a szerbiai kortárs irodalom lesz a témája annak a beszélgetésnek, amelyet Lásztity Péró, a Szerb Intézet igazgatója vezet. Vasárnap az Irodalmi Színpadon Beszédes István friss József Attila-díjas vajdasági születésű költő szerepel. Több magyar művész is színre lép, például Szurcsik Józsefnek nyílik tárlata szombaton a Képesház Galériában. Többek között a Tudósok zenekar drMáriás vezetésével szórakoztatja majd a nagyérdeműt szombaton este a Szabadtéri színpadon.
Mindemellett szerbiai művészek csoportos szabadtéri művészzászló tárlatát - amelynek kurátora Sava Stepanov művészettörténész - és szabadtéri szobortárlatot láthat a közönség. A szerb művészek közül Andrea Ivanovic, Mira Brtka, Tadija Janicic és Nenad Bogdanovic lesz személyesen jelen a fesztiválon - jegyezte meg Szilágyi Márta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06