Lichtenstein: Kiss V című rajzát árverezik
Tombolán nyerték a rajzot, most egymillió dollárt érhet
Több mint egymillió dollárért (188 millió forint) találhat gazdára a Christie's aukciósház májusi árverésén Roy Lichtenstein egyik rajza, amelyet tombolán nyert meg jelenlegi gazdája az 1960-as években.
2011.04.02 09:20MTIAz amerikai pop art művész által Kiss V című világhírű munkájához 1964-ben készített hasonló című rajz valószínűleg a Christie's háború utáni és kortárs darabokat felvonultató május 11-i, New York-i aukciójának egyik központi darabja lesz. Jelenlegi gazdája 45 évvel ezelőtt a korai 1960-as évek feltörekvő pop art művészei által alapított Artists' Key Club egyik összejövetelén tett szert a grafittal és viasszal készítette Lichtenstein alkotásra.
A majdnem félévszázaddal ezelőtti találkozó vendégeit a kor művészeinek, zenészeinek és bohémjainak legendás gyűjtőhelyeként ismert New York-i Chelsea Hotelbe hívták, ahol egy-egy tízdolláros tombolaszelvény megvásárlásával az éppen felújítás alatt álló Penn vasútállomás egy-egy csomagmegőrzőjéhez kaptak kulcsot. A szekrényekben többek között Lichtenstein, Christo és Warhol által felajánlott művek lapultak. Az egyik szerencsés kulcstulajdonos pedig, aki nem szeretné felfedni kilétét, a híres Kiss V rajzát nyerte meg, amelyet azóta is gyűjteménye egyik legékesebb darabjaként őrzött.
"Az 1964-es Kiss V rajz Roy Lichtenstein egyik olyan mesterműve, amelyet kreativitása csúcsán készített" - mondta Jonathan Laib, az aukciósház szakembere. Az árverésre kerülő alkotás a művész 1961 és 1965 között született híres, dream-girls (álomlányok) portrésorozatának egyik darabja.
A szintén ebbe a szériába tartozó Study for Crying Girl című rajz több mint 1,7 millió dollárét (320 millió forint) talált gazdára az aukciósház 2007-es árverésén. Az 1997-ben elhunyt művész árverési rekordját jelentő Oh...Alright című kép pedig 42,6 millió dollárért (8 milliárd forint) talált új gazdára egy New York-i árverésen múlt év novemberében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


