Lefőtt, felvidít
Csodálatos Kávé kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban
A tavalyi Csodálatos Kávé Kiállítás sikere után az idén is megrendezik a kávéfogyasztás kultúráját népszerűsítő nemzetközi szakmai rendezvényt a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban március 25-27-én.
2011.03.20 09:38MTIA szervezők tájékoztatása szerint a II. Csodálatos Kávé kiállítás lehetőség nyújt a kávépiac áttekintésére, a rendezvényen jelen lesznek a szektor meghatározó cégei, képviseltetik magukat a kávégépeket forgalmazók, kiegészítő termékeket gyártók, vendéglátóegységek berendezéseivel foglalkozó vállalkozások, cukorkereskedők, csomagolástechnikai gépek forgalmazói.
A II. Csodálatos Kávé kiállítást támogatja a Különleges Kávé Európai Szövetség (SCAE) is.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon az egy főre jutó évi kávéfogyasztás 2007-ben 2,7, míg 2008-ban 2,6 kilogramm volt. A kiskereskedelmi forgalomban a kávé eladás 2010 második negyedévében 1, míg harmadik negyedévében 0,96 százalékot tett ki. A 250 grammos őrölt kávé fogyasztói átlagára 2010. januárban 575 forint volt, ami 2011 januárra 601 forintra emelkedett.
A kiállítás alatt rendezik meg a VII. Magyar Barista Bajnokságot, és az I. Amatőr Barista Bajnokságot. Ez utóbbira mindazok nevezhetnek, akik csak értik a kávéfőzést, de semmilyen hivatalos papírjuk nincs ennek igazolására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


