Tíz MC és énekes
Ismét riddim fesztivált rendez az LB27
Ismét riddim fesztivált rendez a magyarországi reggae színtér megteremtője, a Ladánybene 27 (LB27): az először tavaly januárban megtartott Ride Di Riddim folytatását csütörtökön tartják az A38 állóhajón tíz MC és énekes, valamint kísérőegyüttesek részvételével.
2011.03.08 13:10MTIA riddim a reggae zenélés egyik alapvető formája; már meglévő reggae-dalok instrumentális változatára új énekszólamok kitalálását jelenti. A zenei alapot olykor átszabják, és csak egy-két motívumot használnak fel belőle. Az így megszülető változat sok esetben teljesen új életre kel.
Az LB27 2009 végén jelentette meg második riddim albumát Color Dem címmel; az első, a 2007-ben kiadott Judge Day az első ilyen hazai lemez volt.
"A riddim ma a reggae zene modernebb, buliközpontú megfogalmazása. A hatvanas években Bob Marley zenekara, a Wailers is egy énektrió volt, de több más formáció működött úgy, hogy a zenei felvételeket birtokló producerek a dalokat annak adták oda, akinek csak akarták. A zenei alap kapta a riddim elnevezést, a fellépéseken a dj-k ezeket játsszák le, és a helyszínen MC-k énekelnek" - mondta Bodnár Tibor, az LB27 vezetője, gitárosa.
A csütörtöki koncert alapját az LB27 korábbi Judge Day és Judah riddimje mellett az együttes friss dala, a Feel Di Roots zenei alapja, a Negus Magus riddim adja. Emellett számos ismert dancehall és roots téma is felcsendül majd, amit a Color Dem album közreműködői felváltva adnak elő.
A közreműködő énekesek között lesz Gregory G.Ras (Riddim Colony), Copy Con, MC Columbo (Irie Maffia), Jr Brown (High Grade Band), KRSA azaz Lord Panamo (PASO), Céanne, Mammazita, Milli Chab és természetesen László M. Miksa, az LB27 frontembere. Az est két kísérőzenekara a Ladánybene 27 és a Budapest Riddim Band lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06