Száz éve kapott Nobel-díjat Marie Sklodowska-Curie
Megnyílt a kémia nemzetközi éve
Hivatalosan is megnyitotta Párizsban a kémia nemzetközi évét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezete, ezzel egy időben rendeletet fogadtak el arról, hogy 2011 a tudományág jegyében zajló év, mivel száz éve kapott Nobel-díjat Marie Sklodowska-Curie.
2011.01.31 13:16MTI
A kémia nemzetközi éve révén az UNESCO rá kíván világítani a természettudományos ág jelentőségére.
A környezet, a táplálkozás, a vízhez való hozzáférés, az egészség, az energia, ezek mind olyan területek, amelyeken a kémia hozzájárul a nagy vívmányokhoz - hangoztatta Irina Bokova, a szervezet főtitkára.
A kezdeményezésnek nem csak az a célja, hogy "csupa jót mondjanak a kémiáról", sokkal inkább, hogy a kellemetlenségekre, a veszélyekre is felhívja a figyelmet - tette hozzá.
"A fejlődő országok nem követhetik el ugyanazt a hibát, mint Európa és Amerika, és nem használhatnak vegyszereket a mezőgazdaságban" - fogalmazott.
Az ENSZ különös hangsúlyt kíván helyezni az úgynevezett "zöld kémiára", és be akarja mutatni, milyen pozitívumokkal tud ez a tudományág szolgálni a klímavédelem és a környezetvédelem területén.
"A napenergia és a bioüzemanyag is része a kémiának" - magyarázta Bokova.
Az UNESCO-főtitkár külön tisztelgett a kémia területén dolgozó nők előtt, akik a nemek közti kiegyensúlyozottságért is dolgoznak mind a tanítás, mind pedig a kutatás terén. Bokova megemlékezett Marie Curie személyéről is.
Marie Sklodowska-Curie éppen száz éve, 1911-ben kapott Nobel-díjat.
"Szívében francia volt, de soha nem tagadta meg lengyel gyökereit. És amikor felfedezte a rádium 'ősét', a polónium nevet adta neki" - mondta Varsóban Gérard Larcher, a francia szenátus elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06