Liszt! Minden tekintetben
Könyv jelent meg a zeneszerző műveiről
A kötetben a legfrissebb kutatások, köztük a fiatal zenetudósok által Weimarban végzett tanulmányok eredményei is olvashatók
2011.01.26 08:25MTI
Liszt Ferenc zenéje címmel jelent meg kötet a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékév keretében; Hamburger Klára munkáját kedden a Régi Zeneakadémián, Liszt Ferenc egykori lakóhelyén mutatták be.
A Balassi Kiadó gondozásában megjelent kötetet Gárdonyi Zoltán emlékének ajánlja a szerző. Mint azt Hamburger Klára a bemutatón elmondta, Gárdonyi és Kókai Rezső, egykori zeneakadémiai mesterei voltak azok, aki rávezették, foglalkozzon Liszt életművével.
Hamburger Klára hűséges maradt a zeneszerzőhöz - fogalmazott Batta András, a Zeneakadémia rektora, aki utókori plátói szerelemnek nevezte a szerző kapcsolatát a komponistával.
Hamburger Klára 1966-ban egy kismonográfiát írt róla, (amely a Liszt-év kapcsán most javított változatban, németül jelent meg), majd 1986-ra, a zeneszerző halálának 100. évfordulójára elkészült a Liszt-kalauzzal, amelynek strukturális mintája Kroó György Bartók-kalauza volt.
A Liszt-évre ezt a kalauzt bővítette ki Hamburger Klára, de egy új kötettel egyenértékű munka kerül az olvasóhoz, mert a kiadó lehetővé tette, hogy sok kottapéldával lássák el a kiadványt és néhány képet is közöljenek - mutatott rá Batta András.

A rektor kiemelte, hogy a legfrissebb kutatások, köztük a fiatal zenetudósok által Weimarban végzett tanulmányok eredményeivel is kiegészült a mű, amelyet a dalokkal foglalkozó új fejezet különösen érdekessé tesz.
A dalok Liszt-kortárs költők verseire készültek, s ezek eredeti nyelven és magyar fordításban is olvashatók a kötetben, amely egyaránt szól a laikusoknak, és az értő, a zenével hivatásszerűen foglalkozó olvasóknak.
Batta András megjegyezte: Liszt Ferencet egész életében bántotta, hogy az ünnepelt zongoravirtuóz alakja elhomályosította a zeneszerzőt, noha elsősorban komponistaként érezte magát egyéninek, korszakos jelentőségűnek.
A könyv azonban a sokoldalú alkotót, az életmű gazdagságának minden rétegét bemutatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


