Vasárnap veheti át az elismerést
Rudolf Péter kapja idén a Páger Antal-díjat
A Jászai-díjas kiváló művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését.
2011.01.25 14:00MTIRudolf Péter kapja idén a Páger Antal-díjat; a Jászai-díjas kiváló művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. Az elismerést odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Tordy Géza és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal,
Páger Antal unokája - egyhangúan úgy döntöttek, hogy idén Rudolf Péter kapja a Páger Antal-díjat. Rudolf Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1983-tól a Vígszínház tagja volt, 1998-tól szabadúszóként dolgozik.
Számos színpadi és filmszerepe mellett 1992-ben rendezőként is bemutatkozott, John Osborn Dühöngő ifjúságát vitte színre a Pesti Színházban Eszenyi Enikő és Kaszás Attila főszereplésével. Első filmes rendezése - Kapitány Ivánnal közösen - 2001-ben az Üvegtigris volt.
A film második részét 2006-ban, a sorozat harmadik darabját pedig tavaly decemberben mutatták be.

Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt művész emléke előtt.
A makói képviselő-testület 2001-ben határozott a díj alapításáról: "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger család hozzájárulásával készítteti el évről évre.
A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta nyolcvanéves korában a Vígszínháztól. 2002-ben Halász Judit, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari és Kulka János részesült az elismerésben, tavaly pedig Bánsági Ildikó vehette át a díjat.

A vasárnapi díjátadást megelőzően az ünnepség résztvevői koszorút helyeznek el Páger Antal szülőházánál; az önkormányzat ezt az utcaszakaszt a színészről nevezte el, aki 1964-ben a cannes-i filmfesztivál legjobb férfialakítás megosztott díját kapta a Pacsirta című filmben nyújtott alakításáért.
A gyűrű átadását követően Rudolf Péterrel Réz András filmesztéta beszélget. Este pedig a Makói Városi Televízió levetíti Paczolay Béla Kalandorok című 2008-as filmjét Rudolf Péterrel a főszerepben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06