Marozsán Erika lesz Liza Minelli
Cabaret a Centrálban Bozsik Yvette rendezésében
Több mint negyven éve már, hogy John Kander és Fred Ebb slágerekben gazdag musical-klasszikusa újra és újra meghódítja a világ színpadait.
2010.12.22 17:00ma.huA Centrál Színház december 31-től játszott előadása azért is különlegesnek ígérkezik, mert a produkciót Bozsik Yvette rendezi.
A magyar kortárs tánc legismertebb és legnépszerűbb alakja – pályája során először – musicalt rendez, ráadásul a Kander-Ebb szerzőpáros Cabaret című darabját.
Ki ne emlékezne Sally Bowles-ra, akit a filmben a legendás Liza Minelli alakított?
A Centrál Színház szilveszteri bemutatóján a New York-ban élő Marozsán Erika hosszú idő után újra magyar színpadon játszik. A színésznő a balettintézetben kezdte pályáját, nem tudott ellenállni a kísértésnek, amikor Bozsik Yvette felkérte a Cabaret című musical főszerepére.
Partnere Csányi Sándor lesz, a Cabaret konferansziéja pedig Keresztes Tamás, a fiatal színész generáció egyik legkiemelkedőbb alakja.

A Cabaret magyarországi előadásai közül a Madách Színház előadása volt talán a legjelentősebb.
A 90-es évek elején Sally Bowles-ként Básti Juli tündökölt, aki most éppen a darab másik női főszerepét, Schneider asszonyt próbálja. Partnere a színpadon Haumann Péter lesz.
Szereposztás:
Sally Bowles: Marozsán Erika /Balogh Anna
Cliff Bradshaw: Csányi Sándor/ Simon Kornél
Konferanszié: Keresztes Tamás/ Vati Tamás
Schneider asszony: Básti Juli /Borbás Gabi
Schultz úr: Haumann Péter /Papp János
Schatzie Kost: Kovács Vanda
Ernst Ludwig: Schmied Zoltán
Max: Szemán Béla
Rosie: Fülöp Tímea
Lulu: Krausz Alíz

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


