Pedig idén is Dzsafar Panahit kérték fel
Hat év börtönre ítélték az iráni filmrendezőt
Dzsafar Panahit kérték fel a februárban tartandó 61. Berlinale zsűrielnökének, és idén Cannes-ban is várták az ítészek közé, de akkor sem mehetett, mert éppen őrizetben volt
2010.12.21 09:00MTIHat év börtönbüntetésre ítélték Dzsafar Panahi nemzetközileg is elismert iráni filmrendezőt, s emellett megtiltották neki, hogy az elkövetkezendő húsz évben filmet forgasson, forgatókönyvet írjon, vagy elhagyja Iránt - jelentette be Faride Kejrat, a férfi ügyvédje hétfőn, hozzátéve, hogy a döntés ellen fellebbezni fognak.
Panahit kérték fel a februárban tartandó 61. Berlinale zsűrielnökének, és idén Cannes-ban is várták az ítészek közé, de akkor sem mehetett, mert éppen őrizetben volt.
A rendező négy évvel ezelőtt Pályán kívül című filmjével Ezüst Medve-díjat nyert a berlini nemzetközi filmfesztiválon. Az alkotás iráni lányokról szólt, akik fiúnak maszkírozva akarnak beosonni egy futballmeccsre.
Panahin kívül Mohammad Raszulov ellenzéki filmrendező is hat évet kapott. A vád mindkét esetben a rendszer aláásása volt. Raszulov és Panahi az ellenzéket támogatta a 2009. júniusi vitatott iráni elnökválasztások során, és részt vett annak összejövetelein.
Egy harmadik ellenzéki filmes is fogságban van: Mohammad Nurizad jelenleg három és fél éves börtönbüntetését tölti kormányellenes propaganda terjesztéséért és az ország vezetőinek megsértéséért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06