Kétszer jelöltek Oscar-díjra - 95 éves volt
Öngyilkos lett a világhírű filmrendező
Meghalt Mario Monicelli világhírű olasz filmrendező. A Magyarországon is jól ismert rendező - akit kétszer jelöltek Oscar-díjra - 95 éves korában, hétfő este öngyilkosságot követett el.
2010.11.30 07:43MTIMonicellit prosztatarák miatt kórházban ápolták, és a rendező kivetette magát ötödik emeleti kórházi szobájának ablakából - jelentette be a szóban forgó római klinika.
Mario Monicelli Frederico Fellini és Michelangelo Antonioni mellett a háború utáni olasz filmművészet egyik legnagyobb rendezőjének számított. Az olasz vígjáték zsenijeként tartották számon, aki felejthetetlen filmeket alkotott, köztük háborús témájúkat is.
Egyik legnagyobb filmje A nagy háború volt, amelyet 1959-ben készített, a főszerepben Alberto Sordival és Vittorio de Sicával. Első filmjét azonban még a háború előtt, 1935-ben, mindössze 20 évesen egy barátjával, Alberto Mondadorival közösen rendezte, mégpedig Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényéből.
Monicelli mindig figyelemmel kísérte Olaszország politikai életét, é filmjeiben a való életet ironikus tükörben ábrázolta. A nagy háború mellett emlékezetes filmjei között voltak a többi között Az ismeretlen ismerősök, a Brancaleone ármádiája, az Egy egészen kicsi kispolgár és Az ezredeseket akarjuk.
Az olasz film legnagyobb sztárjaival dolgozott együtt, a már említett Alberto Sordi és Vittorio de Sica mellett a többi között Vittorio Gassmannal, Marcello Mastroiannival, Monica Vittivel és Claudia Cardinaléval.
Az egyik legkiemelkedőbb olasz filmrendezőt - aki forgatókönyv-íróként is dolgozott - kétszer jelölték Oscar-díjra, mégpedig 1963-ban és 1965-ben.
Legutolsó filmjeinek egyikét, a második világháború idején egy líbiai oázisban játszódó A sivatag rózsáit 2006-ban, 91 évesen készítette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


