Árulkodó firkák
Ötszáz éves graffitik egy középkori német zárdában
Ötszáz éves graffitik árulkodnak egy középkori német zárdában dolgozó tanoncok mindennapjairól - a rejtélyes észak-rajna-vesztfália falfirkákat történészek fejtették meg.
2010.11.21 15:51MTIÉvekkel ezelőtt figyeltek fel a padlástérben lévő titokzatos rajzokra a Langewehe mellett lévő Szent Katalin-templomban dolgozó restaurátorok, ám csupán tavaly vették a helyi műemlékvédelmi szakemberek tüzetesebb vizsgálatoknak alá a graffitiket.
A szakemberek meglepetésére kiderült, hogy a negyven méterszer kétméteres bevakolt padlástéri falfelületet a mestereik mellett dolgozó ifjú tanoncok keze nyomát viseli - olvasható a The Local (http://www.thelocal.de) angol nyelvű német napilap online kiadásában.
"A falfelületre 42 különböző kalapácsot karcoltak be. Van közöttük a kőfaragók által használt szerszám, ahogy ácskalapács, pöröly és csákány, mellettük pedig többször ismételt próbálkozások, hogy valamilyen mértani ábrát megalkossanak" - magyarázta Sabine Cornelius, a műemlékvédelmi hatóság szóvivője.
Mint kifejtette, az ifjú tanoncok számára a kalapácsok egyfajta szignóként szolgáltak, mivel írástudatlanok voltak.

A jelek szerint a tanoncok az Aachen melletti rendház késő-gótikus tatarozása során serénykedtek a zárdában, amelyet Margaret von Fleck apátnő irányítása alatt, 1492 és 1506 között újítottak fel. Ekkor került a külső fal a padlástér belsejébe, s ideális "rajztáblának" bizonyult.
"A tanoncok itt gyakorolhattak - látunk a bevésett vázlatok között tökéletes rozettákat, amelyek vélhetően a mester keze nyomát viselik, s mellettük a tanulók kezdetleges próbálkozásait, akik utánozni szerették volna a képzett szakembert" - hangsúlyozta Sabine Cornelius.
Ulrike Hecker, a projektet irányító történész azt emelte ki közleményében, hogy a rajzok olyan emberek szokatlanul személyes vallomása, akiken sokszor "keresztülnéz" a történelem.
"Igen kivételes esetekben maradnak fenn a munkásoktól származó graffitik, ezért a falba karcolt vázlatok a késő-középkori munkások hétköznapjainak egyedülálló és rendkívül becses dokumentumai" - fogalmazott Ulrike Hecker.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


