Zenei és vallási programok
Fókuszban a zsidó kultúra
Pécsett az érdeklődők egyebek mellett építészeti, helyismeretei, zenei és vallási programokon vehetnek részt
2010.10.15 10:15MTIA zsidó kultúrából ad ízelítőt péntektől három napon át Pécsett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike), az érdeklődők egyebek mellett építészeti, helyismeretei, zenei és vallási programokon vehetnek részt.
A pénteki programok között lesz történelmi séta, amely Zsolnay Vilmosnak, a ma is világhírű pécsi porcelángyár egykori vezetőjének állít emléket.
Emellett világzenei koncertet is tartanak a Los Bilbilicos és a Cabaret Medrano részvételével a Művészetek és Irodalom Házában.
A pécsi zsinagógában istentisztelettel és orgonabemutató koncerttel várják az érdeklődőket az Angster gyár különleges hangszerén, emellett rövid előadás hallható a gyár történetéről Hajdók Judit orgonaművész, orgonakutató előadásában - közölte a Pécs2010 sajtóiroda.
Szombaton délelőtt tíztől a pécsi zsinagóga történetével ismerkedhetnek az érdeklődők vagy művészettörténeti sétát tehetnek a pécsi bauhduslerek és a modernista pécsi építészet remekművei nyomában. Este hattól élőzenés, borozgatós felolvasóestet tart Horváth Viktor és Szántó T. Gábor a Művészetek és Irodalom Házában, nyolckor pedig Gerendás Péter mutatja be új lemezét a Pécsi Est Caféban.
Vasárnap délelőtt tíztől Biblia, tudomány és művészet címmel tartanak előadásokat, beszélgetéseket a Pécsi Zsidó Hitközség dísztermében mások mellett Fritz Zsuzsanna, Schweitzer Gábor, Nagy András és Várkonyi György részvételével.
Délután kettőtől Sólet, ékes égi szikra címmel a zsidó konyha remekei és pécsi kóser borok mutatkoznak be a zsinagóga kertjében, négy órától pedig Stark András pszichiáter előadása hallható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:55 14 milliót fizettek egy állítólag AI-val készült dokumentumért Győrben
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


