Gazdag formakincset hozott létre
Tibet kincsei kiállítás
A buddhista tanítások, ezer évvel ezelőtt érkeztek meg Indiából és honosodtak meg Tibetben. Az azóta eltelt időben a tibeti buddhizmus különböző hagyományaiban a buddhista gyakorlat gazdag formakincset hozott létre.
2010.10.14 16:15ma.hu
Az összetett szimbólumrendszer és a szigorú szabályokat követő alkotások Buddha időtlen bölcsességét közvetítik felénk. A tibeti buddhizmus a 20. század második felében hiteles átadással rendelkező tanítók közvetítésével a nyugati kultúrába is megérkezett.
A szakrális tárgyak, ahogy Tibetben, így itt Európában sem első sorban a múzeumok polcait gazdagítják, hanem a mindennapi élet használati tárgyaivá válnak. A kiállításon ennek az évszázadokon és kontinenseken átívelő tárgyi gazdagságnak lehetünk a tanúi.
A bemutatott szobrok és tibeti tekercsképek (thangkák) mindig a jelen pillanatban gyökerező lehetőségre mutatnak rá, amellyel mi is élhetünk itt és most. A rendezvénysorozat arra tesz kísérletet, hogy segítsen felismerni Tibet kincseinek valódi jelentőségét, amely nem más, mint a saját tudatunk belső gazdagsága! Tibet kultúrája az emberiség szellemi örökségének egyik legkülönlegesebb darabja. Kincseit - melyek nagy része India hajdan virágzó civilizációjából érkezett - több, mint ezer éven át őrizték és gazdagították zavartalanul a Himalája hegyeinek védelmében.
A XIX. és XX. században az első nyugati látogatók egy olyan ősi kultúrával találkoztak "a világ tetején", melyhez fogható addigra már szinte sehol sem létezett. Ám Tibet nem csak emiatt különleges: míg a Nyugat az anyagi világ megismerését tűzte ki célul, addig a Kelet "befelé haladt": arra törekedett, hogy megértse, hogyan működik az emberi tudat.
Ezt nem énként vagy lélekként határozta meg, hanem a testi és mentális benyomások szakadatlan áramlataként, ami végső természetét tekintve elválaszthatatlan a tértől, ezért elpusztíthatatlan és ragyogó tudatosságként tapasztalja önmagát.

A tárlat látogatása alatt, - mely az Őszi Kulturális Fesztivál alatt kerül megrendezésre - filmekkel (SZTEage klub), a témához szorosan kapcsolódó nyilvános előadásokkal (Múzeum díszterme), és meditációkkal (Gyémánt Út Meditációs Központ) tarkított rendezvénysorozat: 2010. október 15.- től november 7.- ig látogatható, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


