Aki rokonait emelte maga mellé
Botrányos pápák- 4. rész
Komoly indulatokat váltott ki XVI. Benedek pápa nemrég befejeződött nagy-britanniai látogatása. Az évszázadok alatt több botrányos pápa is hatalmon volt,néhányat bemutatunk közülük.
2010.10.04 09:45mult-kor.huV. Kelemenhez hasonlóan III. Miklós (1277-1280) pápát is Dante poklában találhatjuk – talán nem véletlenül.
A nagyhatalmú Orsini családból származó, politikusként nyolc pápát is kiszolgáló szentatya egy hathónapos interregnum után került – XXI. Jánost követve – Szent Péter trónjára.
Pontifikátusa alatt megszilárdította a pápai hatalmat, I. Habsburg Rudolf (1273-1291) császárral pedig konkordátumban mondatta ki, hogy Romagna és Ravenna vidéke a Pápai Állam elidegeníthetetlen részét képezi.

A kiváló politikusi erényeket azonban beárnyékolta III. Miklós féktelen nepotizmusa és az egyházpolitikai primátussá emelt szimónia (szentségárulás); az egyházfő négy legközelebbi rokona közül hármat is bíborosi rangra emelt, két kézzel osztotta a különböző pozíciókat és az értékes földeket.
III. Miklós volt az első olyan pápa, aki szándékosan fosztotta meg az Egyházat annak értékes tulajdonaitól, amelyet később családtagjainak juttatott – állítja Pompeo Litta olasz történész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:02 Kockacukor nagyságú jégkockákkal söpört végig a vihar Szécsényben
- 22:56 Súlyos baleset történt Észak-korea legnagyobb hadihajójának vízre bocsátásakor
- 20:53 Lövöldözés a Zsidó Múzeum előtt Washingtonban - két izraeli nagykövetségi alkalmazott meghalt
- 18:45 Az EU 5,5 millió eurós vészsegélyt nyújt az amerikai Radio Free Europe/Radio Liberty médiumnak
- 16:40 Tragédia Gödöllőn: 12 éves kislány vetett véget életének - a zaklatás gyanúja is felmerült
- 14:36 Tudósok felfedezték a zsírégetés legfőbb kulcsát az emberi sejtekben
- 12:33 460 millió év alatt őshalak páncéljából fejlődtek ki a fogaink
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06