Már sokan vásároltak.
Árulják a jegyeket a jövő évi a Szegedi Szabadtéri Játékokra
Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi előadásaira; bár csak egy napja kaphatóak a belépők a 2011-es nyárra, már sokan vásároltak.
2010.09.20 18:45MTI
Herczeg Tamás, a produkció igazgatóhelyettese kifejtette: számos kedvezményes lehetőséget kínálnak, hiszen az előadásokra jövőre is készülnek bérlettel, az ősszel bevezetett Szeged Kártya tulajdonosai pedig tíz százalékos kedvezményben részesülhetnek, ha összegyűjtik a szükséges pontokat a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) kiállításainak látogatásával.
Herczeg Tamás, aki egyben a REÖK igazgatója is, elmondta: a központ mindent megtesz, hogy tárlataival ezek a pontok könnyedén gyűjthetőek legyenek. Három nemzetközi tárlattal kedveskednek a következő két évben a közönségnek. Szegedre érkeznek majd John Lennon, Hundertwasser és Miró alkotásai.
A korábbi évekhez hasonlóan már augusztusban meghirdették a jövő évi produkciókat, de kicsivel korábban kezdték meg a jegyárusítást. A dóm téri produkciók esetében 2900 forinttól kezdődnek, az újszegedi előadásokra pedig már 1500 forinttól vásárolhatók belépők.
A bérletes lehetőségek köre jelentősen bővült, idén nyolc konstrukciót dolgoztak ki. Ezek között van olyan is, amellyel olyan alapművek lesznek megtekinthetőek, amelyek iskolai tanagyagban is szerepelnek, például Az ember tragédiája, A víg özvegy, a Valahol Európában vagy a Carmen.
A Dóm téri bemutatók esetében két előadásra szóló bérletet 5580 forinttól, négy előadásra szólót pedig, 12240 forinttól vásárolhatnak az érdeklődők. Újszegedi előadásokra szóló bérletet 4000 forintért árusít a Szabadtéri.
A belépők egyébként rendkívül népszerű karácsonyi ajándéknak számítanak az utóbbi években - tette hozzá Herczeg Tamás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


