"Ennyi embert szerettünk volna"
Huszonötezer látogatója volt az idei Ördögkatlan Fesztiválnak
Az előzetes becslések szerint mintegy 25 ezren látogattak el a tavalyi 12-15 ezer érdeklődővel szemben az idei Ördögkatlan Fesztiválra, amelynek immár harmadik alkalommal három dél-baranyai település: Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya adott otthont.
2010.08.09 11:07MTI"Ennyi embert szerettünk volna, ha még egy jön, már sokan vagyunk" - összegezte a vasárnap este véget ért ötnapos, 300 programot kínáló fesztivál tapasztalait Bérczes László, a programsorozat atyja és egyik főszervezője az MTI-nek.
Az ezúttal a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz kapcsolódó Ördögkatlan Fesztivál ötlete a hat évig a Művészetek Völgyében állomásozó Bárka Kikötőből nőtt ki 2008-ban. Azóta a Baranyában otthonra lelt rendezvénysorozat méreteiben jelentősen továbbfejlődött, de "mezítlábas ártatlanságát" szeretnék megőrizni a szervezők.
Ennek jegyében nem a mennyiségi, hanem a minőségi fejlődést tartják szem előtt. Nem vonnak be új településeket, és nem növelik a fesztivál időtartamát. Arra törekednek, hogy minél jobban kiszolgálják a visszajáró és az újonnan érkező látogatókat.
Az Ördögkatlan díszvendége ezúttal a székelyföldi Háromszék megye, Kiss Tibor, a Quimby együttes frontembere és Háy János író, költő volt.
Nagy sikert aratott a Boban Markovic Orkestar és Rúzsa Magdi közös koncertje, a nagyharsányi focipályáját több mint 5 ezren lepték el. Rajtuk kívül fellépett még többek között a Budapest Bár, a Csík Zenekar, a Szent Efrém kórus, a Técsői Banda.
A tavaly augusztusban elhunyt Cseh Tamás előtt emlékesten tisztelegtek. Tom Waits dalait közös koncerten adta elő az angol Ian Segal, az osztrák Ripoff Raskolnikov és mások mellett Kiss Tibor is.
A Bárka Színház produkciói mellett Örkény István-estjével lépett fel Mácsai Pál, Kapa és Pepe (Mucsi Zoltán és Scherer Péter) pedig a Katlanbusz járatait alakította "buszszínházzá". Szembetűnő volt, hogy idén nagyon sokan érkeztek egészen kicsi gyerekekkel a katlanba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


