Fellép a Kerekes Band és a Republic is
Nyírbátori zenei napok negyvennegyedszer
A programsorozat keretében augusztus 18. és 22. között Nyírbátorban a Kulturális Központ és a Báthori Várkastély, míg a vidéki helyszínek közül Máriapócs, Nyírvasvári, Encsencs és Nyírbéltek ad teret a fesztivál által felvonultatott előadásoknak.
2010.08.06 17:00ma.huA zenei napok repertoárjában mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő stílust, hiszen a komolyzene mellett a magyar népzene, az opera, a quintett és a rézfúvós zene is helyet kap.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is színes lesz a zenei paletta, mivel olyan fellépők is jelen lesznek, mint a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, a Debreceni Csokonai Színház, az Erkel Ferenc Rézfúvós Quintett, a Kerekes Band és a Republic.
Augusztus 21-én a zene elfoglalja majd a Szabadság teret, hiszen délután 2 órától egészen este 10 óráig hazai és külföldi zenekarok szórakoztatják a fesztivál látogatóit a Kulturális Központ lépcsőpiramisán és a téren felállított rendezvénysátorban.
A 44. Nyírbátori zenei napok augusztus 22-én vasárnap a Republic együttes és a Road 67 Symphonic Orchestra közös A gondolat színei – Klasszikus művek és a jelenkor Republic dalai című koncertjével zárul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


