Ez az ország második legismertebb rendezvénye
Debreceni Virágkarnevál Pécsre látogat
A Debreceni Virágkarnevál egyik fontos eleme, hogy más hazai városokban is bemutatkozik. Első ízben 2009-ben Budapest, majd Balatonfüreden az Anna-Bál vendége volt két virágkocsi. Idén Eger és Pécs a helyszín.
2010.08.06 16:20ma.huA Debreceni Virágkarnevál az ország második legismertebb rendezvénye. A Speciális Fesztiválok kategóriájában kiváló minősítéssel is bíró rendezvény évente több tizezer nézőt vonz itthonról és külföldről egyaránt.
Évről-évre új elemekkel bővül a rendezvény, így ma már karneváli hét előzi meg a látványos felvonulást. A karneváli héten táncosok, művészeti csoportok, gyermekprogramok, izgalmas kalandok, elbűvölő kertek várják a karneválozókat.
A jó hangulatról pedig a hazai és külföldi művészek gondoskodnak. Az idei sztárvendég Ali Campbell, az egykori UB40 együttes frontembere. A karneváli hetet augusztus 21-én Bobby McFerrin koncertje zárja. 2010-ben Egerbe és Pécsre látogat szintén két virágkocsi.
Egerben a Végvári Vigasságok 2010 rendezvénybe kapcsolódott be és aratott nagy sikert, Pécsett augusztus 6-8. között látható majd két virágkocsi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


