1988 óta rendezik meg Európa városaiban
Fiatal európaiak kultúrhete Pécsett
Pécs ad otthont vasárnaptól egy héten át az Európai Ifjúsági Kultúrhétnek, amelyet 1988 óta azokban az európai városokban rendeznek, amelyekből hagyományőrző kultúrcsoport csatlakozott a mozgalomhoz.
2010.07.16 18:15MTIAz eseménynek 1996-ban már volt Pécs a házigazdája. Az Európai Ifjúsági Kultúrhéten 1992-től a negyven esztendeje alakult, a hazai német néptáncot népszerűsítő Leőwey Táncegyüttes képviseli a baranyai megyeszékhelyet.
A rendezvény célja, hogy személyes kapcsolatok jöjjenek létre olyan európai fiatalok és közösségeik között, akik fontosnak tartják a nemzetük, nemzetiségük hagyományos kultúrájának ápolását, bemutatását és ebben maguk is aktívan közreműködnek.
A kultúrhét azonban nem csak a résztvevőknek szól, így a zárt programokon kívül a nemzetek a nagyvilágnak is ízelítőt adhatnak kultúrájukból. Idén az egy hét alatt minden este fellépnek a külföldről érkező csoportok a Káptalan utcai szabadtéri színpadon és a Dóm téren. A szervezők közlése szerint Franciaországot a több mint 50 tagú Rhenania Alliance tánccsoport képviseli. A szintén Pécsre látogató ír The Milesians Traditional Group tánccsoport a nemzeti hagyományok, szokások megőrzését, ápolását tűzte célul. Bemutatkozik a litván Vetra, a német Hannover Minstrels, a spanyol Grupo de Dancas Postiguet, a görög Lyceum Hellinidon és az eszéki Zeljeznicar folklór tánccsoport is.
Műsort ad az olasz Gruppo Folcloristico San Gemiliano csapat, amelynek diák és felnőtt tagjai is vannak, s legfőbb céljuk Szardínia kulturális örökségének megőrzése.
A száztagú román Banater Rosmarein a Temesvár és környékén élő bánáti svábok táncait, dalait és szokásait mutatja majd be a baranyai megyeszékhelyen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


