Csak vetítenek

Pénteken kezdődik Karlovy Varyban a 45. nemzetközi filmfesztivál

Mintegy 180 egész estét betöltő játékfilmet láthatnak az érdeklődők a 45. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban, amely ünnepélyes keretek között pénteken este nyílik meg a híres nyugat-csehországi fürdővárosban.

2010.07.01 17:08MTI

A filmek közül ötvennek Karlovy Varyban - Közép-Európa egyetlen A-kategóriájú filmszemléjén - lesz a világ- vagy nemzetközi premiere. A nagyjátékfilmek kategóriájában, amely a legfőbb versenykategória, az idén 12 film szerepel, mégpedig egy-egy kínai, iráni, argentin, orosz, francia, belga, lengyel, spanyol, horvát és kanadai, valamint két cseh alkotás.

A győztes film - a Kristályglóbusz mellett - 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap. Az ünnepélyes eredményhirdetést július 10-én, szombaton tartják. Két filmes életműdíjat kap. A világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásáért az idén életműdíjas Kristályglóbuszt kap Nyikita Mihalkov 64 éves orosz filmrendező, valamint a 75 éves, Csehországban élő, de szlovák származárú Juraj Herz filmrendező. Mihalkov és Herz is személyesen veszik át az elismerést. A fesztivál nyitófilmje a Crazy Heart (Őrült szív) című alkotás cseh premierje lesz, amely az elsőfilmes amerikai rendező, Scott Cooper munkáját dicséri és amelynek főszerepét, a karrierje végén lévő country énekest Jeff Bridges alakítja. A rendezvény záróünnepségén a Pascal Chaumeil rendezésében és Vanessa Paradis főszereplésével készült Szívrabló (L'Arnacoeur) című romantikus francia komédiát vetítik.

Az ünnepi megnyitón várhatóan a cseh politikai és kulturális élet, valamint a nemzetközi filmvilág több személyisége is megjelenik. A vendégek között Karlovy Varyba várják Václav Klaus cseh köztársasági elnököt is. A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik. Ebben a kategóriában 16 alkotás fog versenyezni. A győztesnek a hagyományos Kristályglóbusz mellé szintén jár pénzjutalom is. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is több neves filmes látogat el a fesztivál idején a fürdővárosba. Köztük lesz például Jude Law, aki Karlovy Varyban megkapja a fesztivál elnökének díját. A rendezők bejelentették: egy meglepetést is tartogatnak, de hogy kiről van szó, azt csak az utolsó pillanatban árulják el. A nemzetközi zsűri tagjai között lesz Ron Yerxa amerikai producer, aki egyebek között a Nicole Kidman és Jude Law főszereplésével készült Hideghegy (2003) című mozifilm munkálataiban is részt vett. A világpremierek egyike pedig a Hitler in Hollywood (Hitler Hollywoodban) című dokumentarista jellegű kitalált thriller lesz.

A filmarchívum szekcióban hat felejthetetlen alkotást elevenítenek majd fel, köztük Federico Fellini 1955-ös Szélhámosok című filmjét és Luchino Visconti 1963-ban bemutatott Leopárd című moziját. A filmfesztiválon Magyarország is képviselteti magát. Pejó Róbert Látogatás című játékfilmjét a Horizontok elnevezésű válogatás keretében mutatják be. Karlovy Varyban a Hajdu Zoltán Miklós főszereplésével készült Elveszett személyek körzete (Lost Persons Area) című belga-magyar koprodukcióit is műsorra tűzik, mégpedig a belga filmművészet újdonságait felvonultató programban.

A fesztiválhoz számos szakmai program kapcsolódik, amelyekre Nemes Gyula és Miklauzic Bence rendező legújabb, jelenleg utómunka alatti filmjével érkezik. A Letűnt világ című dokumentumfilmjéért 2008-ban Kristályglóbusszal díjazott Nemes Gyula legújabb alkotásával tér vissza Karlovy Varyba.

A Negatív magyar filmtörténet című munka a "Docu Talents from the East" fórumra meghívott kilenc kreatív dokumentumfilm között mutatkozik be a szakmai közönségnek. Miklauzic Bence magyar-lengyel koprodukcióban készíti második játékfilmjét A zöld sárkány gyermekei címmel. A Rátóti Zoltán főszereplésével készülő mozit a rendező és Berger József producer a "Works in Progress" program keretében mutatja be a szakmai közönségnek, köztük külföldi forgalmazóknak és filmvásárlóknak.

A Nemzetközi Filmklubszövetség (FICC) Don Quijote-díjáról döntő zsűriben Tajta Kriszta képviseli Magyarországot a nyugat-csehországi fürdővárosban. A tíznapos rendezvény idei költségei meghaladják a 130 millió koronát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.