Negyedszerre is Folk&Roll Fesztivál Pécsett
A népzene és a modern muzsika találkozása
Pénteken és szombaton rendezik meg a negyedik pécsi Folk&Roll Fesztivált, amely a honi és külföldi előadók mellett saját neveléseinek legjobbjait is felvonultatja.
2010.06.24 08:54MTIA szervezők közlése szerint a népzenét a modern muzsikával keresztező zenekarok egyetlen magyarországi rendezvénye a 2007-ben debütált pécsi Folk&Roll.
A fesztivált idén a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében rendezik meg. Az első napon mutatkozik be az orosz Arkona, melynek zenei gyökerei a pogányságba nyúlnak vissza. Egyfajta természetközeli népiességből merítenek, s mindezt modern metállal vegyítik.
A pécsi Virrasztók a második nap főzenekara, Az emlékezés órája című debütalbumukon a búcsúzás népi hagyományait elevenítik fel, komor hangzásvilággal és ehhez illő színpadi megjelenéssel.
A fesztiválra meghívást kapott még többek között a Kormorán Memory Band és a békéscsabai The Moon and the Nightspirit. Utóbbi főleg külföldön arat sikereket.
A hétvégén fellép Pécsett az Ezüspatak is, amely klasszikus elgondolásban ötvözi a folkot a rockkal.
A hazai Rege és a székelyföldi Damned pedig a pécsi fesztivál saját felfedezettje - olvasható az összegzésben. Fellép a Dutar is, amely a részvétel jogát a tavalyi Fringe fesztiválon nyerte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


