Ér-e Arany Pálmát Frankenstein-terv
Mundruczó Cannesban izgul
Mundruczó Kornél jobban izgul legújabb filmje, a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv szombat esti bemutatója előtt a 63. cannes-i filmfesztiválon, mint két évvel ezelőtt a Delta premierjén.
2010.05.20 07:19MTIA rendező a hét elején Cannes-ban tartózkodott, ahol a film bemutatóját megelőzően interjúk sorozatát adta a külföldi sajtónak, majd elutazott Brüsszelbe, ahol pénteken mutatják be legújabb színházi rendezését a KunstenFestivalDesArts összművészeti fesztiválon.
Onnan másnap reggel tér vissza Cannes-ba, ahol Frankenstein-filmjének szombat esti díszbemutatójával zárul a világ egyik legrangosabb fesztiváljának hivatalos versenyprogramja.
Előző filmje, a Delta esetében - amely 2008-ban szintén az Arany Pálmáért versenyezhetett - Mundruczó Kornél érezte előre, hogy nagyjából mire számíthat, s ezek közül a legjobb dolog valósult meg: a film elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját.
"Most viszont nem sejtem, mi fog történni. Ezzel a filmmel magamat is megleptem, s nem érzem még, hogy mi lesz a sorsa, hogyan fogadja majd a közönség. Ezért nagyon izgatott vagyok" - mondta rendező az MTI-nek Cannes-ban.
Arra a kérdésre, hogy a Tim Burton rendező, producer, festő által vezetett zsűri összetételén elgondolkodott-e, Mundruczó elmondta, hogy ez eszébe sem jut, mert a Szelíd teremtés "nem olyan film, aminek díjat kell nyernie". Véleménye szerint a cannes-i filmfesztivál nem sportverseny, hanem művészeti seregszemle, ahol filmje "mindent teljesített" azzal, hogy bekerült a hivatalos válogatásba.
A cannes-i fesztivál díjkiosztója vasárnap lesz. Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című filmje 18 alkotással együtt versenyzik az Arany Pálmáért, többek között a korábban már fődíjat nyert brit Mike Leigh (Another Year) és az iráni Abbász Kiarosztami (Copie Conforme), valamint a mexikói Alejandro Gonzalez Inarritu (Biutiful) vagy a japán Kitano Takesi (Outrage) alkotásaival.
A filmváltozat előtt Mundruczó színpadi adaptációt is készített a Frankenstein-tervből, amely a 2008-as Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a fődíjat és a közönségdíjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


