Húsz filmet finanszíroz a MEDIA program
Európai filmek randevúja Cannesban
A jövő hétfő lesz az "európai randevú" napja a cannes-i filmfesztiválon, ekkor ünneplik az európai filmművészet legjavát - olvasható az Európai Bizottság tájékoztatójában.
2010.05.12 13:40MTIÖsszesen húsz olyan európai filmet vetítenek le a szerdán kezdődő fesztiválon, amelyet az Európai Unió MEDIA programjából finanszíroztak valamilyen módon. Ezek közül hatot az Arany Pálmáért folyó versenybe is beválogattak.
A MEDIA program 2007 és 2013 között összesen 755 millió euróval támogatja az európai filmipart, mindenekelőtt az európai filmek hatékonyabb terjesztésére, népszerűségük növelésére koncentrálva. A támogatásban részesülő produkciós cégek általában 50 ezer euró körüli összeget kaptak. Napjaink mozija számára hatalmas kihívást jelent a digitalizáció: egy új digitális vetítőberendezés mintegy 75 ezer euróba kerül, ami sok mozi számára óriási beruházás.
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy még az idén a MEDIA programon keresztül olyan támogatási rendszert hoz létre, amely e költséghez legfeljebb 50 százalék erejéig hozzájárulást nyújt azoknak a filmszínházaknak, amelyek elsősorban európai filmeket vetítenek. A tíz film közül, amely 2000 óta elnyerte Cannes-ban az Arany Pálma díjat, nyolc részesült a MEDIA program támogatásában. Közülük több a legjobb külföldi alkotásnak járó Oscar-díjat is elnyerte.
Hétfőn Andrula Vasziliu EU-biztos kihirdeti az európai tehetségeknek járó díj idei győztesét. E kitüntetésben a legkiválóbb európai vonatkozású filmprojekt részesül. Vasziliu - Gilles Jacobbal, a fesztivál elnökével együtt - találkozik Cannes-ban a filmszakma, valamint az európai és nemzetközi filmintézetek képviselőivel, hogy megvitassák a filmkészítők finanszírozásával kapcsolatos kérdéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


