Repertoárjában minden dal szerepel
Visszatér a Las Vegas-i színpadra Celine Dion
Újabb koncertsorozatba kezd 2011-től Celine Dion az amerikai Las Vegasban.
2010.02.11 16:09MTIA popdíva három éven keresztül lép majd fel az előkelő Ceasars Palace kaszinó-hotel Colosseum koncerttermében.
Az énekesnő korábban öt éven át szórakoztatta ugyanott a közönséget A New Day című show-jával: ez alatt az idő alatt közel hárommillió rajongó nézte meg az előadást, amely összesen négyszázmillió dolláros bevételt hozott. A 2007 decemberi záró fellépésre a feketepiacon kétezer dollárért (38 ezer forintért) lehetett jegyhez jutni.
A People amerikai magazinnak nyilatkozva Celine Dion az új koncertsorozatról elmondta, hogy repertoárjában minden dal szerepel, amelyet igazán szeret a közönség. Ugyanakkor szeretné feleleveníteni a régi hollywoodi filmek hangulatát is. "Nagyon szeretem a nagyzenekarokat, a szép fekete-fehér és romantikus filmeket" - vallotta be. A 2011. március 15-én kezdődő előadásokon harmincegy zenész kíséri majd. "Lesz néhány igazán csodálatos pillanat. Nagyon szép show lesz, amivel szerintem magasabbra tesszük a mércét, mint valaha" - beszélt lelkesen a koncertprogramról.
Az első 54 előadásra péntektől kezdik el árusítani a jegyeket, amelyek ára - adók és járulékok nélkül - 55-250 dollár (10-50 ezer forint) között mozog. Mivel a 41 éves kanadai énekesnő a 2007-ben zárult koncertsorozata után nemzetközi turnéra indult, a "bűnös városba" való visszatérése előtt egy évet a családjával kíván tölteni.
Először ötévesen énekelt nyilvánosság előtt, tizenhárom éves korában pedig már második francia nyelvű lemeze jelent meg.
Azóta világszerte több mint kétszázmillió albumot adott el, munkáját öt Grammy-díjjal jutalmazták. Igazán két filmdal hozta meg számára a világsikert: 1992-ben A szépség és a szörnyeteg című film, majd 1998-ban a nagy sikerű Titanic Oscar-díjas főcímdalát énekelte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:18 Karácsony Gergely: megépülhet a Városháza Park, megérkezett az utolsó engedély
- 8:59 Egy szikra is elég: életbevágó figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem a bálatüzek miatt
- 6:34 Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát
- 22:54 Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi
- 20:20 Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
- 18:50 Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását
- 16:47 Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


