Filmfirkászok a bástyán
Filmszemle - középpontban a forgatókönyvírók
Fazekas Máté A százados című pályázata nyerte a II. Magyar Forgatókönyv Börze filmtervversenyét és az ezzel járó félmillió forintot; a 41. Magyar Filmszemlén csütörtökön lezajlott fórum és díjkiosztó kapcsán Lovas Balázs forgatókönyvíró beszélt a szakma helyzetéről az MTI-nek.
2010.02.04 19:44MTIA szkriptbörze győztes forgatókönyvírója mindössze 21 éves, történelmi drámaterve egy elhivatott, magyar származású szovjet katonatisztről szól, akinek 1956 októberében nemcsak a barikádok mögött harcoló húgával, hanem saját lelkiismeretével is szembe kell néznie. A különdíjat, a Közép-európai Egyetem (CEU) Business School egyéves forgatókönyvírói kurzuson való díjmentes részvételt Molnár Péter Szerelmesek című vígjátékterve kapta; történetében egy fiú és egy lány szerelme a múltbeli találkozás után újra esélyt kap, ám ehhez le kell győzniük negatív tulajdonságaikat. Az idei forgatókönyvíró börzére 42 nevezés érkezett.
"Túlnyomórészt amatőrök jelentkeztek, öt-hat pályázó nevezhető valamilyen szinten profinak. A színvonal elég vegyes volt, és a döntőbe került hat forgatókönyv kiemelkedett a mezőnyből. Ami a témákat illeti, jelentős trendeket az idén nem lehetett megfigyelni, de az mindenképpen érdekes, hogy a hat legjobb közül kettő is háborús témával foglalkozik: az egyik a második világháborúval, a másik 1956-tal" - fejtette ki Lovas Balázs, a Fade In Consulting egyik alapítója, a zsűri tagja az MTI-nek.
Kitért arra, hogy az egyik pályázat nemzetközi szinten is érdekes lehet; Puzsér Róbert és Farkas Attila Az eskü című szkriptje egy holokauszttagadó történészről szól, akit perbe fognak és védelmét egy holokauszttúlélő családból származó liberális ügyvéd látja el. Lovas Balázs elmondta, hogy a műfajok között szerepelt vígjáték vagy az amerikai független filmek hangulatát idéző, szinte no-budget költségvetésű filmhez írt forgatókönyv is.
Az alkotók délután személyes konzultációt folytathattak érdeklődő magyar rendezőkkel, producerekkel; az ilyen figyelemfelkeltő, ötletbörze találkozókat angolul pitch forumnak nevezik. "Van nyitottság a filmszakma részéről az ilyen rendezvényekre. A 2008 decemberi I. Magyar Forgatókönyv Börze döntőjébe jutott 12 filmkönyvből négy projekt szökkent szárba, ezek egyelőre fejlesztési fázisban vannak, de már nyertek különböző összegeket a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) pályázatain" - fűzte hozzá Lovas Balázs. Reményét fejezte ki, hogy egy ilyen verseny segít bekerülni a filmszakmába, hiszen - tette hozzá - a meglehetősen mostohán kezelt, ráadásul aránytalanul Budapest központú forgatókönyvírói szakma több figyelmet érdemelne.
"Ma Magyarországon nincs olyan, hogy valaki forgatókönyvírásból meg tud élni, kivételt a szappanoperák szerzői jelentik, ők azonban ezért cserébe kénytelenek gúzsba kötni saját kreativitásukat. A szakma megbecsültsége érdekében hoztuk létre két évvel ezelőtt a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületét, ami egy érdekképviseleti szerv, egyeztetési fórum, és ezért építettünk meg egy online adatbázist is www.forgatokonyvtar.hu cím alatt, ahol már egy komoly, mintegy 150 fős közösség alakult ki" - hangsúlyozta a zsűri tagja.
Mint megjegyezte, bár a szakma respektje nőtt az elmúlt években, a producerek sokszor még ma is úgy tekintenek a forgatókönyvíróra, mint akinek kötelessége előre és ingyen megírni a szkriptet, és csak akkor kell kifizetni, ha már megvan a pénz a mozira. Lovas Balázs szerint a film minőségét alapvetően meghatározó forgatókönyvíró valós árának valahol a költségvetés legalább 2-3 százaléka körül kellene mozognia. Szerencsésnek nevezte, hogy az MMK új vezetője, Kőrösi Zoltán maga is dramaturg, forgatókönyvíró és támogatja több pénz invesztálását a magyar forgatókönyvek fejlesztésébe.
Lovas Balázs szerint a magyar mozik 85 százalékából ma is hiányzik a komoly fejlesztési munka, amit egy filmterv mögé kellene tenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


