Pécsen vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház
Lovak az ablakban
Csütörtökön, január 7-én 19 órától az Aradi Kamaraszínház a Lovak az ablakban című, a Pécsi Harmadik Színházzal koprodukcióban bemutatott előadást játssza a Harmadik Színházban, a Határtalan Város-Határtalan Színház elnevezésű programsorozat keretében, a Pécs2010-Európa Kulturális Fővárosa programsorozatának részeként.
2010.01.06 18:26revizoronline.huMatei Vişniec: Lovak az ablakban
Anya, lány, asszony: Bacskó Tünde
Apa, fiú, férj: Harsányi Attila
Hírnök: Tapasztó Ernő
A Párizsban élő román szerző magyar nyelven eddig még soha nem játszott darabjának érdekessége, hogy a darabot két magyarországi, illetve egy romániai magyar színész játssza, az előadást pedig egy román rendező jegyzi.
Az 1956-ban született Matei Visniec Lovak az ablakban című drámáját 1987-ben a bukaresti ősbemutató előtt egy nappal betiltották, és csak 1989 után kerülhetett Romániában színpadra. Visniec darabjait többek között Franciaországban, Lengyelországban, Oroszországban, Hollandiában, Svájcban, Németországban, Kanadában, Belgiumban, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Finnországban, és a Moldovai Köztársaságban is játszották.
A Lovak az ablakban a Ionescói abszurdból kiinduló, de az abszurd drámát parodizáló, a görög színházi hagyományokhoz is visszanyúló, a történelmet a bagatell szintjére emelő, de a babona világát sem mellőző iróniával teletűzdelt parabola a háborúról, a háborút megelőző borzalmakról, az emberi viszonyok párhuzamos világokban futó ellehetetlenüléséről.
„Ritkán ír le ilyet az ember, de néha mégis: a pécsi Visniec-bemutató semmiféle hiányérzetet nem hagyott maga után. Kitűnő darab, érzékeny rendezés, remek színészi munka – mindez pedig néhány tucatnyi néző előtt a Pécsi Harmadik Színház Stúdiószínházában. (...)
Radu Dinulescu rendezése biztos kézzel, okosan tárja föl a darabban rejlő rétegeket: az előadás (akár maga a háború jelensége) a groteszk humor és a pusztulás realitása között libikókázik. Harsányi Attila és Tapasztó Ernő kiváló szerepformálásai (Tapasztó Hírnöke minden jelenetében más-más karakter) egyaránt erős karikírozó gesztusokra épülnek, ezek a férfifigurák határozzák meg a jelenetek dinamikáját. Bacskó Tündének voltaképpen nehezebb a dolga: mindvégig jelen van a színen, és rezonálnia kell, föl kell vennie a tempót a háborúba ájult férfiakkal. Bacskó alakításában a három női karakter nem válik el élesen egymástól, mert közös, alárendelt és kiszolgáltatott helyzetük válik fontossá, amely túlmutat az abszurd keretein: a tragédia elszenvedője sosem a háborúban odavesző férfi, hanem az otthon maradó nő.”
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06