Kapcsolat koncert
Jövőre Rod Stewart lép fel a T-Mobile Kapcsolat koncerten
2010-ben a T-Mobile ismét több százezer ember számára kínál színvonalas kikapcsolódást Európa egyik legnagyobb zenei eseményével, a T-Mobile Kapcsolat koncerttel, amelynek főszereplője a 250 millió eladott albummal és kislemezzel minden idők egyik legkiemelkedőbb előadója, Rod Stewart lesz.
2009.12.10 17:02ma.huJövőre 14. alkalommal várja a szórakozni vágyókat a Kapcsolat koncert, a legnagyobb hazai mobilszolgáltató következő évi, hagyományosan ingyenes nyári zenei rendezvénye. A nemrég aláírt megállapodás értelmében több mint fél év múlva Rod Stewart a T-Mobile vendégeként Budapestre látogat.
A Grammy-díjas művész október végén új albummal jelentkezett "Soulbook" címmel, amelyen a hatvanas és hetvenes évek klasszikus soul slágereinek gyûjteményét hallhatjuk.
Rod Stewart visszatért zenei pályájának kezdeteihez, amikor még a The Jeff Beck Band és a kritikusok által is nagyra becsült The Faces frontembere volt. Az új korongon olyan soul klasszikusok kaptak helyet, mint az "If You Don't Know Me By Now" vagy a " Higher and Higher". A lemezre olyan felvételek kerültek, amelyek nemcsak R&B dalok, de egyben Top5-ben szereplõ Pop slágerek is voltak. A lemezen két szupersztár duettet is hallhatunk, Mary J. Blige-dzsal énekli a "You Make Me Feel Brand New" címû '70-es évek beli slágert, valamint az Oscar- és Grammy-díj nyertes Jennifer Hudsonnal adja elõ a "Let It Be Me" címû Jerry Butler/Betty Everett duettet.
Rod Stewart 5 stúdióalbuma a Billboard albumlista elsõ helyére került, és az énekes ezt a nyarat lemezének készítésével és egy 20 állomásos észak-amerikai turnéval töltötte. A "Soulbook" készítése kapcsán Rod Stewart újra együtt dolgozhatott korábbi producer társaival, Steve Tyrel-lel és Steve Jordan-nel, akik olyan további mûvészeket hoztak még a lemez készítéséhez, mint Ray Parker Jr, Waddy Watchel, Darrell Jones, Dean Parks és David Paich.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06