Jégre viszik a színházat
A Diótörővel nyílik a Nemzeti Jégszínház új otthona
A Diótörő című jégbalett-tel nyílik meg pénteken az immár állandó helyszínen működő Nemzeti Jégszínház új otthona.
2009.12.02 14:40MTIMint a társulat közleménye emlékeztet, Magyarországon 1965-ben szűnt meg a Német Imre által alapított Magyar Jégrevü és a Nemzeti Sportcsarnok fedett udvarán működtetett Jégszínház. Az újjáalapított intézmény az egykori helyszín közelében, a budapesti Récsei Center galéria szintjén talált otthonra. A tervek szerint a Jégszínház a teljes színházi szezonban várja a közönséget jégbalettekkel, jégmesékkel, jégmusicalekkel és a klasszikus jégtánc elemeiből építkező operettek jégre koreografált változataival.
"Jégre visszük a színházat és a jégrevüt átültetjük a színház falai közé" - fogalmazott a társulat közleménye. A Jégszínház tájékoztatása szerint műsoraik szereplői között számos egykori sportoló, műkorcsolyázó és jégtáncos akad. Az előadásokat több száz jelmez és kosztüm, fantáziadús maszkok, különleges fényhatások, díszletek, vetített hátterek és időnként pirotechnikai elemek teszik látványossá.
A nyitódarab a Csajkovszkij híres balettzenéjének felhasználásával készült Diótörő című produkció, melyet december végéig huszonöt alkalommal tűz műsorára a Nemzeti Jégszínház. Januártól a társulat többi előadása - Pinocchio, Csipkerózsika, Operett a jégen, Mozi, Menő suli - is bemutatkozik az immár végleges, Istvánmezei úti helyszínen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06