Tévés világverseny lesz Nyíregyházán
Televíziós világverseny lesz Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn
Április 24-27 között rendezik meg a televíziós riporterek világversenyét Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, ahová huszonöt ország fiatal tehetségeit várják a szervezők - közölte a rendező fehérgyarmati Régiókért Alapítvány elnöke az MTI-vel.
2008.02.17 19:12MTIA múlt évben 17 ország televíziósai forgattak versenyfilmet a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen és környékén, illetve a közeli román, szlovák és ukrán határon túl is, az idén pedig szeretnék, ha ez a szám legalább 25-re nőne - mondta Bolyáki Attila.
Az alapítványi vezető, egyben a verseny igazgatójának tájékoztatása szerint az európai televíziós társaságok mellett küldtek meghívót Ausztráliába, több ázsiai, sőt afrikai országba is, és március 30-ig várják a nevezéseket.
Szeretnék, ha a következő években a Reporters Europe Cup nevet viselő verseny világméretűvé válna, s az idei az első lépés ennek eléréséhez - tette hozzá Bolyáki Attila.
Kiemelte: a világ különböző televíziós versenyein mindenütt nevezési díjat kell fizetni a résztvevőknek, a sóstógyógyfürdői vetélkedő viszont teljesen ingyenes, mindent a rendezők biztosítanak, hogy segítsék a fiatal tehetségek kibontakozását, akik érthetően még nem rendelkeznek megfelelő anyagiakkal egy-egy nemzetközi megmérettetési lehetőséghez.
A szabolcsi üdülőközpontban a versenyzők a szállás és étkezés mellett az angol nyelvű versenyfilm elkészítéséhez vágókapacitást és személyzetet kapnak, tolmács áll rendelkezésükre, s a riport helyszínére történő utazásuk is megoldott.
A film témáját az első napon kapják meg a résztvevők, úgy, mint a kérdést a vizsgán, aztán indulhat forgatni a stáb a helyszínre, majd a neves szakemberekből álló zsűri értékeli, rangsorolja és díjazza az elkészült alkotásokat.
Bolyáki Attila hozzáfűzte: február közepéig tíz európai, 3 tagú forgatóstáb adta le nevezését a rendező alapítványnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


