Madagaszkári iskola épülhet újjá
Jótékonysági koncerttel a nyomor ellen a Szegénység Világnapján
Az ENSZ közgyűlése 1992. decemberében A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJÁvá nyilvánította október 17. napját. A közgyűlés felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy szenteljék ezt a napot a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos konkrét tevékenységek bemutatásának.
2009.10.07 13:12ma.huAz esemény az AHEAD Global Szövetség (AGA) hagyományteremtő kezdeményezése, amelynek fővédnöke a Tiara Csoport.
A szövetség október 17-én, 19:30-kor a Budapesti Bábszínházban a Szegénységellenes Világnapon egy új kezdeményezéssel él.
Jótékonysági koncert keretében törekszenek felhívni a segíteni készek figyelmét a támogatás lehetőségére és szükségességére. Első lépésként a koncert apropóján közös erőfeszítéssel kívánják elősegíteni egy madagaszkári iskola újjáépítését. A koncerten fellép a TALAMBA Ütőegyüttes. Az AHEAD GLOBAL Szövetséget magyarországi kis- és középvállalkozások, továbbá magánszemélyek hozták létre.
Szövetségük tagjainak célja, hogy a globális társadalmi felelősségvállalás eszméjét közvetítsék, példát mutassanak üzleti magatartásukkal, környezettudatos szemléletükkel, annak érdekében, hogy fenntartható és igazságos jólétben élhessen a jelen generációja és utódaink egyaránt. Hisznek abban, hogy magyar állampolgárként és gazdasági szereplőként egyaránt van lehetőségünk részt venni a globális kihívások kezelésében.
Ilyen a globális szegénység elleni fellépés, az esélyegyenlőség érvényesítéséért folytatott harc, vagy az alapvető emberi jogok és a tisztességes üzleti magatartás és kereskedelem mindenkire kiterjedő tudatosítása.
Az október 17-i eseményre várják mindazokat, akiknek szívügyük a rászorulók segítése és módjukban is áll tevőlegesen részt venni ebben a kezdeményezésben, és persze keresik azon szervezeteket és magánszemélyeket is, akik igénylik az elesettek megsegítéséhez vezető utakat. Válság van és senki sincs könnyű helyzetben, de mindig akad a szegényebbnél is szegényebb.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:18 Karácsony Gergely: megépülhet a Városháza Park, megérkezett az utolsó engedély
- 8:59 Egy szikra is elég: életbevágó figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem a bálatüzek miatt
- 6:34 Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát
- 22:54 Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi
- 20:20 Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
- 18:50 Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását
- 16:47 Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


