Könnyed, magyar, nem felszínes dalok
Váczi Eszter Quartet a Magyar Dal napján!
A Váczi Eszter Quartet két helyen is fellép szeptember 13-án a Magyar Dal Napján. A zenekar Vissza Hozzád című bemutatkozó lemezével egy olyan űrt töltött be a magyar jazz életben, amelyre az utóbbi időkben nem nagyon volt példa. Magyar nyelvű, könnyed, de nem felszínes dalok születtek, amelyeknek létjogosultságát a szakma és a jazz szerető közönség is visszaigazolta.
2009.09.10 08:11ma.huA Magyar Dal Napján idén országszerte 22 helyszínen lehet koncerteket hallgatni.
A minden zenei műfajt felölelő nagyszabású rendezvényen a Váczi Eszter Quartet két helyszínre is meghívást kapott.
Először a Müpa Jazz Színpadon lesznek láthatóak 14.25-től, majd pedig a Klub Rádió színpadán 16.10-kor.
A zenekar a nyár folyamán sem pihent. Több állomásos Erdélyi turnéjukon az erdélyi rádióknak köszönhetően Voltak órák című dalukat a közönség Váczi Eszterrel együtt énekelte.
A turnét követően pedig további koncertfelkérések érkeztek, amelyeknek köszönhetően legutóbb a Kézdivásárhelyi Napokon hallhatta őket az erdélyi közönség.
A lemez megjelenése óta pedig számos megtisztelő felkérésnek tehettek eleget, köztük az MR2 Akusztik című műsorában mutathatták be saját repertoárjukat.
Az őszi koncertturnéjuk során vidéki nagyvárosokban illetve Bécsben lesznek hallhatóak dalaik.
Szeptember 13. 20.00 Pécs Kultúrkert Örökségház
Szeptember 23. 19.30 Bécs Collegicum Hungaricum
Október 3. 14.30 IX. Győri Könyvszalon | 21.00 Győr Famulus Hotel
Október 12. 20.00 Szeged Jate Klub
Október 21. Sopron, Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


