Kiállítást rendeztek a mester tiszteletére
Egységes életművet tudhat magáénak: 105 éves lett Lossonczy Tamás
Az egykori Vaszary-tanítvány, az Európai Iskola kiváló tagja, a 20. század egyik emblematikus művének, az intézményünkben látható Tisztító nagy vihar című festménynek az alkotója, a Kossuth-díjas Lossonczy Tamás augusztus 12-én ünnepelte 105. születésnapját.
2009.08.19 09:03ma.huA Magyar Nemzeti Galéria 100 év után címmel kiállítást rendez Lossonczy Tamásnak az utóbbi öt évben készült munkáiból. A Mester készségesen hozzájárult és aktívan együttműködött e programunk megvalósításában.
Lossonczy Tamás a 20. század érzékeny tanúja és a kor művészetének kiemelkedő alakítója, aki gazdag, stilárisan is dinamikusan változó, de szemléletében mégis egységes életművet tudhat magáénak.
Vizuális üzenetei elgondolkodtatók, bölcsek, nemritkán az öniróniától sem mentesek, felszabadult napi reflexiói a 21. századról is szólnak.
A kiállítás célja, hogy az utóbbi – tematikailag egyre gazdagodó, eszközeiben igen változatos – művészi periódus immanens értékeinek bemutatása mellett Lossonczy Tamás alkotói magatartásának példát adó súlyával is erőt adjon mindnyájunknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


