Tizennégy koncert és három rockopera!
Nyírbátori zenei napok péntektől
Tizennégy koncert és három rockopera-előadás várja a pénteken kezdődő 43. Nyírbátori zenei napok résztvevőit.
2009.08.14 12:15MTIA nyitó hangversenyen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település kulturális központjában az Óbudai Danubia Zenekar és Tarkó Tamás trombitaművész lép fel, Rácz Márton vezényletével.
A hétvégén további három koncert lesz: szombaton az encsencsi református templomban az Sc.Art kortárszenei együttes, míg a nyírbátori Báthori-várkastélyban a Brass in the Five Rézfúvós Quintett, valamint Mitilineou Cleo és Gábor Géza operaénekesek közreműködésével.
Vasárnap a Sc.Artot a nyírbátori kulturális központban is hallhatják az érdeklődők. Augusztus 19-én Kocsis Zoltán zongoraművész és Kelemen Barnabás hegedűművész adnak szonátaestet a nyírbátori református templomban.
Augusztus 20-án és 21-én az István, a király című rockoperát, a televíziós tehetségkutatón alakult Társulat produkcióját láthatja három alkalommal a Nyírbátori zenei napok közönsége.
Az ünnepnapon a nyírbélteki római katolikus templomba barokk estre is várják a nézőket. Augusztus 21-én a vajai és a nyírbátori várkastélyban, valamint a vásárosnaményi Tomcsányi kastélyban is koncertekkel várják a zene szerelmeseit.
Másnap térzenei programokra invitálják a szervezők a közönséget: a nyírbátori Szabadság téren 14 órakor kezdődik a késő esti órákba nyúló koncertsorozat.
A záró koncertet augusztus 23-án tartják a nyírbátori református templomban, ahol a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép fel Rolla János vezényletével.
Kapcsolódó írások:
- Tematikus napok a Pécs2010 színpadon!
- Fergeteges képek: Nagyágyúk lépnek a fesztiválozók elé a Szigeten
- Képek: Sziget Fesztivál - rasszizmus ellen a Nulladik napon
- Magyar filmek a Szarajevói Filmfesztiválon
- Bor- és pálinkafesztiválok augusztusban a Balaton partján
- Közönségcsalogató napok Dürer és kortársai műveinek kiállításán
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06